Idén tizenkét kortárs borra került kortárs vers a Balaton mellett

Hírek Kiemelt

2021-ben hat Szent-György hegyi pince részvételével indult az 1bor1vers projekt, idén ez a szám duplájára nőtt.

 

Minden bor-vers páros kialakulásának megvan tehát a maga története, ilyen például Szabó Gyula köveskáli borász és Jancsó Zoltán kapcsolata. A Káli Kövek Rezeda Olaszrizling Válogatásra Jancsó Zoltán sorai kerültek, akit ezeréves barátság köt össze a borásszal, de szintén régre nyúlik vissza a Szent Donát Borkúria borászának, Kovács Tamásnak és Kiss-Horváth Ágnes költőnőnek az ismeretsége. “Ágnessel aktív élő kapcsolatunk van, 2009-ben ugyanis nálunk tartotta az esküvőjét” – mondja Tamás. 2020-as Csopak névre hallgató olaszrizlingjükre Ágnes „Amiért élni érdemes” című verse került rá, aki maga kereste fel a borászatot a pályázati felhívás láttán. A Borbély Családi Pincészet borásza, Borbély Tamás és Babiczky Tibor is régóta ismerik egymást, Tamás feleségének a költő édesapja volt sokáig a kézilabda edzője. Ők emiatt is együttesen jelentkeztek, már választott verssel. Istvándy Gergő és felesége Klaudia 2017-es Badacsonyi Kéknyelűjét Kiss Dávid Trigonometria című versével  lehet együtt kóstolni „Ez a bor maga is egy igazi klasszikus, melynek minden kortya megállásra, elgondolkodásra késztet” – mondja Istvándy Gergő. Sümegi Gábor (Skrabski Pincészet) Bognár Anna költőnővel működött együtt, akivel a fotózás alatt azonnal megtalálták a közös hangot. A pincészettől egy 2020-as Furmintot lehet kóstolni.

Parti Nagy Lajos író költő is örült a felkérésnek, az ő versét a badacsonytomaji Laposa Birtok 2021-es Rajnai rizlingjével lehet „összekóstolni”. Az Ékkő Borműhely borásza, Halmosi Áron, Péntek Róbert badacsonytomaji költő versét választotta 2018-as Szent György-hegyi Olaszrizling borára, ők helyből, a környékről ismerik egymást. A Von Beőthy Pince 2019-es pinot noir tételén Nádasdy Ádám sorai olvashatóak. A badacsonyörsi borász, Molnár Júlia Dóra a Csendes Dűlő Szőlőbirtok 2018-as kéknyelűjével jelentkezett, amihez Tóth Csilla egyik versét szemelte ki. Földi Bálint borász a tavalyihoz hasonlóan idén is részt vett a projektben, mint nagy irodalom barát, ezúttal Seres Lili Hanna költőnő versét választotta Vulkán 2021 névre hallgató Olaszrizling-Rajnai házasításához. A Bagolykő Borbirtok 2020-as Rózsakövére Krusovszky Dénes verse került, míg a Zelna Pincészet Füred Olaszrizling Hegyborára Bende Tamás versét választotta.

A kiválasztást megelőzte egy pályázat, a beküldött vers és bor párosokat szakértő zsűri bírálta el: Ugron Zsolna író, Falvai Mátyás (kortarsonline.hu vezető szerkesztője), Kormos Lili (újságíró, az Analóg Olvasó Mozgalom alapítója) és Budavári Dóra (gasztro- és bor-kommunikációs szakember, újságíró, az 1 Bor 1 Vers projektvezetője).

Az 1bor1vers program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.

 

SOCIAL MEDIA