Házasodna a gazda: József gazdát Timi és Kriszti is elhagyta

Tejszínhub

József gazda a műhelyébe vitte Krisztit, akinek olyat mondott, amit arajelöltje nem tudott tolerálni. Ezek után a gazda Timivel akarta közölni az örömhírt, miszerint vele megy álomrandira, ám nem abban a fogadtatásban részesült, amire számított. Mindeközben Szandi kiakadt Gergő gazda és Kíra kapcsolatára, Kevin gazda pedig extrém randira vitte Zsuzsit.

 

„Ez volt életem legszebb éjszakája” – szintet lépett Gergő gazda és Kíra kapcsolata

Gergő gazda és Kíra csókkal kezdték a reggelt az első együtt töltött éjszakájuk után. A tóparti randijuk másnapján kézen fogva érkeztek vissza a lányok szállására, ahol az egyedül hagyott Szandi várta őket. Bár csak virágnyelven árulták el a lánynak, hogy mi történt köztük éjszaka, az biztosan kiderült, hogy Kíra remek horgász, ha egy férfi szívét kell kifognia, ugyanis a gazda őt választotta.

 

Gyuri az egyiptomi delfinek közé vitte volna Anna gazdát, aki inkább hazaküldte a jelöltjét

Gyuri és Anna gazda is érezték, hogy ennyi idő alatt nem sikerült igazán közel kerülniük egymáshoz, de míg Gyuri ezt egy egyiptomi nyaralással akarta megoldani, Anna inkább véget vetett az ismerkedésnek.

 

Kevin gazda miután lezsuzsizta Lucát, őszintén bevallotta, mi van köztük Zsuzsival – nem aratott vele osztatlan sikert

Kevin gazda összehívta jelöltjeit, hogy komolyan átbeszéljék az elmúlt napokat, de már a megszólítások alatt is gyanús lehetett, hogy mire akar kilyukadni. Először kíváncsi volt mindenki véleményére, majd utána kifejtette és meg is indokolta végleges döntését.

 

Szandi kiakadt Gergő gazda és Kíra kapcsolatán: Én nem feküdtem volna le vele ennyi idő után

Szandi csalódottan indult hazafelé méretes bőröndjével, mikor Nádai Anikóba botlott az utcán. Elmondta neki, hogy mennyire meglepődött, mikor megtudta, hogy este a horgászaton kívül más is történt Kíra és Gergő gazda között.

 

A megbántott Kriszti faképnél hagyja József gazdát

József gazda a műhelyébe vitte Krisztit, mert sejtette, hogy ezzel közelebb kerülhet majd hozzá. Meglepetésével nem is lőtt volna mellé, csak hogy Kriszti kérdésére olyan választ adott, amit az arajelölt nem tudott tolerálni. A jelölt mérgében kiviharzott a fészerből, majd útközben meggondolta magát és visszafordult, hogy megmondja a magáét Józsefnek.

 

József gazdát arcul csapták a fejlemények

Bár Krisztit elvesztette József gazda, de egy pillanatig sem csüggedt. Elindult a szállásra, hogy közölje Timivel az örömhírt: ő a szerencsés, aki elmehet vele az álomrandira – de nem pont abban a fogadtatásban részesült, amire számított.

 

Kevin gazda életre szóló élménnyel varázsolta el Zsuzsit és a lány adrenalin szintjét

Kevin gazda extrém randit szervezett Zsuzsinak. Mikor a lány meghallotta, milyen meglepetés vár rá, rögtön izgalomba jött. Zsuzsi még sohasem érezte magát ilyen szabadnak: „Örülök, hogy ezt veled próbálhattam ki először.”

 

József gazda engedélyt kért Nádai Anikótól, hogy a kikosarazott Böbét vigye álomrandira

Nádai Anikó meglátogatta az egyedül maradt József gazdát, aki felvilágosította a történések balszerencsés alakulásáról. A műsorvezető döbbenten hallgatta József új tervét Böbe visszacsábításáról.

 

A műsor hivatalos oldalai:

https://rtl.hu/rtlklub/gazda

https://www.facebook.com/hazasodnaagazdahivatalos/

https://www.instagram.com/hazasodnaagazdahivatalos/

 

SOCIAL MEDIA