Házasodna a gazda: Szerelem van a levegőben a gazdák háza táján

Tejszínhub

Gergő gazda és Kíra együtt töltötték az estét, Kevin gazdának pedig már csak Zsuzsin jár az esze.

 

Gergő gazda először Szandit vitte romantikus randevúra Nagyváradra, ám hazatérve azonnal randira hívta Kírát is, akivel nemcsak a délutánt, de az egész estét is együtt töltötte. József gazda meglepetéssel készült Timinek, azonban legnagyobb meglepetésére az asszony nem úgy fogadta gesztusát, ahogyan szerette volna. Mindeközben Anna gazda rájött Dani titkára, ennek ellenére mégsem tőle, hanem Viktortól búcsúzott. Kevin gazda pedig hiába vitte Lucát vacsorázni, csak Zsuzsi csókja és zongorajátéka járt a fejében.

 

Gergő gazda beindította Szandi fantáziáját

Szandi vágyakozva mérte végig Gergő gazda idomait a feszülős nadrágban és ingben, mikor betoppant az udvarra. Szerencséjére pont hozzá érkezett, hogy elvigye egy randevúra. Nagyvárad utcái a romantikus Velencébe repítették Szandit gondolatban, így nem is csoda, hogy a város felett csókok kíséretében fonódtak egymás karjába a fiatalok. „Szeretném azt, hogy egy életen át mellettem legyen” – vallotta be a lány.

 

„Furcsa az a lány, ez borzasztó!” – József gazda és Timi randiját beárnyékolják Kriszti érzelmei

Timi nagy meglepetésére, nem kettesben mentek randira József gazdával – csatlakozott hozzájuk a gazda két kislánya is. Bár az arajelölt feszélyezve érezte magát a család társaságában, megkönnyezték a pillanatot, amikor kiderült, hogy Timi lánya egy napon született az egyikükkel. Bár József nagy reményeket fűzött a találkozóhoz, végül elbizonytalanodott Timi elhivatottságában, aki könnyek között vallotta be a gazdának, mit tudott meg Krisztiről.

 

Kevin gazda Lucát vitte randizni, de végig más lány csókjáról ábrándozott

A festői táj, a csinos feleségjelölt, a finom falatok, és az édes bor idilli randikörnyezet lehetett volna, viszont most nem Kevin gazda számára. Luca próbálta felkelteni a gazda érdeklődését, de Kevin nem igazán tudott figyelni, a vacsora végére már azt sem tudta igazán felidézni, mit mondott neki a lány pár másodperccel korábban – csak Zsuzsi csókja és zongorajátéka járt a fejében.

 

Kíra igazságtalannak tartja Gergő gazda döntését

Szandival madarat lehetett volna fogatni a nagyváradi randijuk után. Mikor visszaértek a lányok szállására, gyorsan Kíra tudtára is adta, mennyire jól érezték magukat Gergő gazdával egymás társaságában. Az elegáns ruhák, a városnézés és az azt megkoronázó csók túl nagy kontrasztban állt a gazda következő randiötletével. Kíra csalódott volt, ugyanis Gergő gazda őt horgászni hívta a városi program helyett.

 

Anna gazda megkönnyebbült, miután Dani lebuktatta saját magát

Anna gazda szerette volna látni, mit rejteget Dani a pólója alatt, így már nem tudta tovább elhallgatni a titkát a gazda elől. A férjjelölt tetoválása árulkodó volt, de a teljes történetet Dani saját maga árulta el Annának.

 

Gergő gazda a tó partján aludt Kírával: Ez az éjszaka sok mindent el fog dönteni

Vízparti kis házikó, aranyló naplemente és békés nyugalom – ennél több nem is kell a horgászathoz vagy egy romantikus estéhez. Kíra eleinte ódzkodott az ötlettől, de amint Gergő átkarolta és bedobták a csalit, máris élvezni kezdte a dolgot, főleg azután, hogy megtudta, az estét is kettesben töltik a tóparton, és azt csinálhatnak, amit csak akarnak.

 

Anna gazda sírva vallotta be érezelmeit Viktornak

Anna gazda félrehívta Viktort a többiektől, aki már a gazda egyetlen pillantásából tudta, hogy mit akarhat tőle Anna.

 

A műsor hivatalos oldalai:

https://rtl.hu/rtlklub/gazda

https://www.facebook.com/hazasodnaagazdahivatalos/

https://www.instagram.com/hazasodnaagazdahivatalos/

 

 

SOCIAL MEDIA