Házasodna a gazda: Gergő gazda hazaküldte Fannit, miután megtudta, hogy mit tett a háta mögött

Tejszínhub

Nagy port kavart Gergő gazda birtokán Fanni viselkedése: azután, hogy Anita elmesélte Gergőnek, Fanni hogyan próbálja kitúrni a többi lányt, miközben egy másik férfival videochatel intim dolgokról, a gazda már rendelte is neki az autót, ami elvitte a birtokról. Közben József gazda tisztázott egy félreértést Krisztivel, majd romantikus randira hívta, ahol már a szerelem is szóba jött. Kevin gazda ismerkedik négy kiválasztottjával, Anna gazdáért pedig egyre hevesebben marakodnak a férfiak – a legrosszabbul talán Dani viseli a konkurenciát.

 

 

Fanni másik pasival kacérkodott Gergő gazda birtokán

Gergő gazda randizni vitte Anitát, hogy kettesben beszélgethessenek, de arra nem számított, hogy olyan dolgokat tud meg tőle, amik teljesen megváltoztatják a véleményét Fanniról, aki eddig az egyik legesélyesebb lánynak tűnt a jelöltjei közül. Ráadásul az is kiderült, hogy Fanni nemcsak ezt az egy vasat tartja a tűzben…

 

Gergő gazda mérgében hazaküldte Fannit

Gergő gazda az Anitával való beszélgetés után leült Fannival is, hogy elmondja neki, rosszindulatot lát a viselkedésében. Szerinte ki akarja fúrni a többi lányt, és meg van róla győződve, hogy a végén ő lesz a befutó. Ez azonban egy kicsit sem volt szimpatikus Gergőnek, aki szerint ez nem magabiztosság, sokkal inkább arrogancia, ezért megkérte Fannit, hogy pakoljon össze és menjen haza.

 

„Bántó és megalázó volt, hogy ennyit tudsz adni?!” – József gazda tisztázó beszélgetésre hívta Krisztit

József gazda érezte, hogy feszültség van közte és Kriszti között, ezért félrehívta, hogy megkérdezze, mi a baj. Kriszti nem köntörfalazott, azonnal szembesítette a gazdát a sérelmeivel, miszerint egy szemétdomb közepén romantikázni nem a legszerencsésebb választás. József hálás volt az őszinteségért, elismerte a hibáját, és randira hívta a feleségjelöltjét egy újabb esély reményében. Timi ezek után úgy látta, Krisztinek van a legtöbb esélye Józsinál, így ő hátralépett.

 

„Elviselhetetlen személyiségem van sajnos” – Kevin gazda számára izgató Petra valódi énje

Kevin gazda a kocsiban beszélgetett a lányokkal, amikor Petra kíváncsiságból megkérdezte, hogy van-e olyan dolog, ami felidegesíti a nyugodt természetű gazdát. Előre szólt, hogy ő biztosan ki fogja borítani, mert ilyen a természete. Kevint ugyan aggasztja ez a kijelentés, de közben izgatja is – ennek ellenére elképzelhetőnek tartja, hogy emiatt haza kell majd küldenie a lányt.

 

Dani bizonyított Anna gazdának, miközben mindenki a lány kegyeit kereste

Dani érezte, hogy most már muszáj kivennie a részét a munkából, bár eleinte csak irányítani szerette volna a többieket, akik ezúttal elismerően nyilatkoztak a srác teljesítményéről. Miközben Dani a magasban tevékenykedett, a fiúk egymás után hívták randira Anna gazdát.

 

„Neked milyen lányok jönnek be?” – Luca kapott az alkalmon, hogy felmérje az esélyeit Kevin gazdánál

Kevin gazda úgy vette észre, a többi lány társaságában Luca visszahúzódó, ezért félrehívta egy négyszemközti beszélgetésre. Luca is élt a lehetőséggel, és gyorsan kifaggatta Kevint arról, hogy mire vágyik. De természetesen a gazda is kíváncsi volt, hogy a halkszavú lány miért jelentkezett éppen hozzá? Így derült ki többek között az is, hogy kinek milyen tapasztalatai voltak eddig a kapcsolatokkal.

 

Gyuri csavaros módon faggatta ki Annát, majd bemártotta a többi fiút

Gyuri megtanította Anna gazdát a pecsétnyomó használatára, közben pedig megpróbálta felmérni az esélyeit, és kicsit rosszabb színben feltüntetni a vetélytársait. A beszélgetés alatt kiderült, Anna szereti a csendesebb férfiakat, ami megnyugtatta Gyurit és máris meghívta egy újabb randira.

 

„A szerelmem is tudnál lenni?” – József feltette a nagy kérdést Krisztinek

A tisztázó beszélgetés után József és Kriszti randizni ment, egy kellemes ebéd mellett beszélgettek A tisztázó beszélgetés után József gazda és Kriszti randizni mentek. Egy kellemes ebéd mellett beszélgettek mély témákról, de közben más feleségjelölt is szóba került. József puhatolózott, hogy Kriszti mennyire gondolja komolyan az ismerkedést, és el tudná-e fogadni a lányait. Valószínűleg ezek a témák nem ijesztették el Krisztit, ugyanis a randi egy öleléssel zárult.

 

Előzetes:

Gergő gazda elszökik Kírával, József gazda pedig hazaküld valakit

Gergő gazda és Kíra között újabb csók csattan el, majd kiviszi a lányokat a piacra, hogy megmutassák, milyen árus válna belőlük. József gazdára viszont nehéz pillanatok várnak: haza kell küldenie valakit. Hogy ki lesz az a jelölt, az kiderül a Házasodna a gazda következő adásából november 8-án 19:50-kor az RTL-en.

 

A műsor hivatalos oldalai:

https://rtl.hu/rtlklub/gazda

https://www.facebook.com/hazasodnaagazdahivatalos/

https://www.instagram.com/hazasodnaagazdahivatalos/

 

 

 

SOCIAL MEDIA