Házasodna a gazda: Emlékezetes belépők és könnyek az első adásban

Tejszínhub

A Házasodna a gazda első részében Gergő gazda és József gazda ismerkedett meg azokkal a hölgyekkel, akiket a levélbontás után választottak segítőikkel. Volt, aki quadon, és olyan is volt, aki lóháton érkezett a gazdához, de a bemutatkozásuk sem volt mindennapi. Gergő gazdánál a lányok már most féltékenyek lettek egymásra, József gazdát pedig annyira megviselte, hogy a tíz nőből csak néggyel folytathatta az ismerkedést, hogy könnyeivel küszködve Istenhez fohászkodott segítségért.

 

„Annyira szomjazom erre a nőre!” – József gazda kiválasztotta jelöltjeit

Miután József gazda elolvasta a neki címzett leveleket, segítőjével kiválasztották azokat a jelölteket, akikkel szeretne jobban megismerkedni. A randevúk előtt elment a fodrászához, Borikához is, aki nemcsak a gazda haját gondozza, de a lelkét is ápolja.

 

Gergő gazda aggódik, hogy több lány is tökéletes lesz számára a Házasodna a gazdában

Gergő gazda számára furcsa, hogy egyszerre ennyi nő fogja keresni a kegyeit, de úgy érzi, megbirkózik majd a feladattal. Hónapok óta várta ezt a pillanatot, mert előfordulhat, hogy meglátja azt a nőt a jelöltek között, akivel leélheti majd az egész életét. De mi van akkor, ha több jelölt is alkalmas lehet arra, hogy az igazi legyen?

 

A vicceket mesélő Bogi biztos benne, hogy humorával leveszi majd Gergő gazdát a lábáról

A 22 éves Veres Bogi egy barkácsboltban dolgozik, és most Hejőpapiról érkezett Gergő gazda birtokára, hogy meghódítsa őt. Bogi sosem tud leállni a viccmeséléssel, ezért reméli, hogy a gazdát is meg tudja majd nevettetni.

 

Gulyás Virginia Vivien török apukájának és 3 millió forintnak köszönheti szexi külsejét

A 33 éves Gulyás Virginia Vivien Monorról érkezett, hogy meghódítsa Gergő gazdát. Elárulta, hogy egzotikus külsejét és temperamentumát török apukájának köszönheti, ezért ilyen szexi. „Tisztában vagyok az adottságaimmal, a korábbi adásokat nézegettem, és szerintem nem volt ilyen jócsaj mint én.” – árulta Gergő gazda jelöltje, aki sok pénzt és energiát fordít a testi adottságaira.

 

Gergő gazda romantikus sztorival vezette be a lányokat a termékenyítés rejtelmeibe

Megérkeztek a jelöltek Gergő gazda birtokára, így elindulhatott az ismerkedés. Mikor szóba került, hogy a gazda ért az inszeminációhoz is, a lányok kíváncsian hallgatták, hogy mi a különbség a megtermékenyítés és a termékenyítés között. Ezzel kapcsolatban pedig elmesélt egy romantikus történetet is, Gulyás Virginia Vivien azonban undorodott a téma gondolatától is, és csak abban reménykedett, hogy Gergő gazda a beavatkozás után alaposan kezet szokott mosni.

 

Lóháton érkezett egy feleségjelölt József gazdához

Épp az eper és a szamóca közötti különbséget magyarázta a jelölteknek József gazda, amikor lópaták dobogását hallotta meg a közelből. Ezzel a belépővel szerette volna meglepni József gazdát a könyvelőként dolgozó 54 éves Császárné Garancz Judit, aki Budapestről érkezett a gazda birtokára. József azonban nem úgy élte meg ezt a találkozást, ahogy azt a jelöltje elképzelte.

 

„Soha nem szólnék hozzá, hogyha nem kéne” – máris féltékenyek egymásra Gergő gazda jelöltjei

Kamilla és Vivien kölcsönösen nem szimpatizálnak egymással. Ráadásul Bogiról is azt gondolják, hogy nem illik a csapatba, ezért – a véleményük szerint – Gergő gazdánál semmi esélye sem lesz a lánynak. Baranyai Fanninak a lányok helyett inkább azon járt az esze, hogy ha Gergő gazda ennyire ért a bikák inszeminálásához, miben lehet még jó…

 

József gazda sírva fohászkodott Istenhez, miután megtört a választás terhe alatt

József gazdára nagy nyomást helyezett a döntés, vajon a tíz nőből, akiket megismert, kik maradjanak vele a birtokán? A gazda félrevonult, hogy végiggondolja, mi alapján válassza ki azt a négyet, akik között ott lehet számára az igazi. Mindehhez pedig segítségül hívta istent.

SOCIAL MEDIA