Háromnapos fesztivállal indítja a vakációt a Generali Gyerek Sziget

Hírek

Az ország egyik legnagyobb, családi rendezvénye koncertekkel, bábszínházzal, tánccal, vetélkedővel, sportprogrammal, zsonglőrökkel és artistákkal, ugrálóvárral, kézműves foglalkozásokkal várja a családokat. Mivel az esemény a kezdetektől fogva ingyenes, megvalósulása az elkötelezett támogatóknak köszönhető.

 

„Az indulás óta célunk, hogy a műfaji sokszínűség megtartása mellett, a programszervezés során, az adott műfaj – zene, színház, bábszínház vagy akár képzőművészet – legnívósabb képviselőit léptessük fel” – mondja Vidó Andrea projektvezető. „A helyszínen megjelenő szakmai szervezetek, egyesületek esetében is olyanok mutatják meg magukat, akik minden szempontból kiemelkedőek a maguk szakterületén. Ennek a hosszú távú, kitartó szakmai munkának az eredménye, hogy eddig minden hétvégén benépesült a Hajógyári-sziget nagyrétje. Az idén egy, hosszú hétvégébe sűrítettük a programjainkat a több hétvégés programsorozat helyett, így a technikai költségek csökkentésével többet tudunk programokra és szolgáltatásokra költeni” – teszi hozzá.

„A belépés a Gyerek Szigetre a kezdetektől fogva ingyenes. A szponzori együttműködéseknek köszönhető, hogy az elmúlt 19 alkalommal  minden területen – programok, infrastruktúra, szolgáltatások – tartani tudtuk az eredetileg képviselt magas színvonalat” – mondja Pintér Nóra, a Sziget Zrt. szponzori vezetője „A Gyerek Sziget jól ismert márka lett az elmúlt években, a célcsoportunk számára kihagyhatatlan program. A felmérésünk alapján a rendezvényre átlagban 3-5 fő érkezik együtt, akik 92%-ban egy családot alkotnak és a látogatók 95 %-a tervezi a visszatérését minden évben, így remek lehetőség a cégeknek a márka iránti elkötelezettség növelésére” – magyarázza Pintér, hogy miért ragaszkodik jó néhány szponzor már évek óta a helyszíni jelenléthez, a hosszú távú együttműködéshez.

A Generali a Biztonságért Alapítvány évek óta a rendezvénysorozat névadó szponzora, a fő támogató pedig aktív jelenléttel és nem csupán „névadással” szerepel a programban, de a többi partner is változatos programokkal válik részesévé a Gyerek Szigetnek.

A Generali Gyerek Sziget egyik legnépszerűbb helyszíne a Generali Akadálypálya, ahol a látogatók ifjú Ninjaként próbálhatják ki magukat a 15 elemes akadálypályán. A kis Ninják bemutathatják erejüket és bátorságukat, majd a végén oklevelet is szerezhetnek. A feladatok fejlesztik a gyerekek állóképességét, leleményességét, ügyességét, hatalmas móka és kaland, izgalmas program az egész családnak. A Generali Nagy Családi Kalandjáték egy izgalmas ötállomásos játék, amelyben a család minden tagja tudása legjavát nyújthatja, már a legkisebbek is megismerkedhetnek a jótékonykodás fontosságával játékos módon, és együtt tehetnek azért, hogy célba érjenek és a feladatok elvégzése után minden állomáson kapnak egy-egy hozzávalót a nyereményhez és az utolsó állomáson megkapják a nyeremény utolsó részét.  Az ajándékkal aztán egész évben játszhatnak, így visszaidézhetik majd a Gyerek Szigetes élményeiket. A játék végén pedig a The Human Safety Net Adománybüfében falatozhatnak és egyúttal támogathatnak egy jó ügyet is: a The Human Safety Net program által megálmodott különleges szülő-gyermek tábor megvalósítását. A két Generali egészségügyi szűrőbusz fedélzetén ingyenes prevenciós szűrővizsgálatokat tartanak. A 15 perces vizsgálatok között szerepel teljes testösszetétel elemzés; alsó- és felső végtagi vérnyomásmérés; verőérszűkület-vizsgálat; érmerevség-vizsgálat; véroxigén-szintmérés; koleszterinszint mérés; légzésfunkciós vizsgálat; csontsűrűség mérés új elemként pedig a gluténérzékenység tesztelése, valamint a férfiak prosztata-problémáit kiszűrni hivatott, ujjbegy-szúrással elvégzett PSA-teszt.

A Renault Hungária is – az esemény kizárólagos autóipari szponzoraként –  évek óta jelen van a Gyerek Szigeten. Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy mind a kicsiknek, mind a nagyoknak megmutassa a modern családi közlekedési lehetőségeket, kiemelt hangsúlyt fektetve a biztonságra.

A Jana szintén állandó szereplője a programoknak. Idén is olyan kényelmi szolgáltatásokkal van jelen, mint például, a Jana Babajátszóház és pihenőpark, ahol a legkisebbeket várják játszószőnyeggel, fejlesztő játékokkal. A babák etetésére és pelenkázására külön sátrakban lesz lehetőség, és a babakocsikra is vigyáznak a Babakocsi parkolóban.

A Fővárosi Állat- és Növénykert színes programokkal és ismeretterjesztő előadásokkal várja a családokat, de emellett kihasználja a helyszíni megjelenésben rejlő értékesítési potenciált, a helyszínen kedvezményes áron lehet megvenni majd a belépőket.

Az Aldi a Sziget Fesztivál mellett a Gyerek Szigeten is jelen van. Az ALDI KIDS helyszín óriástársassal, kifestőkkel és ügyességi játékokkal várja a kicsiket. Így az Aldi branddel gyakorlatilag minden korosztály találkozhat a Sziget szervezőiroda rendezvényein.

„Összességében elmondható, hogy a Gyerek Sziget jól körülhatárolható és állandó jellemzőkkel bíró célcsoportja és az igényes és magas színvonalú programjai miatt évek óta népszerű a hasonló célcsoporttal bíró szponzorok körében” – teszi hozzá a szponzorációs vezető.

 

SOCIAL MEDIA