FMCG piac: az ár mindenek felett? – A márkahűség szerepe napjainkban

Kiemelt Márkaépítők Közössége

Idén második alkalommal rendeztük meg a Branding/rebranding az FMCG szektorban 2024 című konferenciát. Mától megkezdjük a beszámolók közlését. 

 

A konferencia bevezető előadását az NIQ két munkatársa, Zsigmond-Czikora Csilla ügyfélkapcsolati igazgató és Győrváry-Aszatrjan Diána Senior Insight Consultant tartotta.

Kiindulópontjuk „az ár mindenek felett” mottó volt, azt vizsgálták meg, hogy továbbra is minden az árról szól-e az FMCG trendek vizsgálatakor, és hogy létezik-e még márkahűség. Milyenek a kilátások ezen a téren? Nem örömhír, hogy 2023-ban a fogyasztóknak csupán 6 %-a állította, hogy márkahű, nem vált másik termékre csak azért, mert az olcsóbb.

A tavalyi és a tavalyelőtti év alapvetően az áremelkedésekről, az inflációról szólt, emiatt a fogyasztók igyekeztek költéseiket racionalizálni: tudatosabban (vagy kevesebbet) vásároltak, keresték az akciókat, promóciókat és gyakran olcsóbb termékekre váltottak.

Zsigmond-Czikora Csilla

2023-ban 15,1 %-kal növekedett az FMCG forgalom Magyarországon, elsősorban az árszínvonalvonal-emelkedésnek köszönhetően, ami elég kemény, 21,5%-os volt. Ez 6,4%-os mennyiségi csökkenést jelent. Az elmúlt két év forgalmi adatait nézve jó hír, hogy 2024 első negyedéve volt sok év után az első olyan negyedév, amelyikben mennyiségi növekedést regisztráltak (igaz, az alacsony 2023-as bázishoz képest.)

A közel két évtizede mért Fogyasztói Optimizmus Index sem mutat biztató számokat a 2022-2023-as időszakra (az indexben három aspektus, a munkahelyi kilátások, a saját anyagi helyzet és a vásárlási hajlandóság jelenik meg). Az előadók pozitívumként annyit jegyeztek meg, hogy 2024. első negyedéve itt is javulást jelez, egy kicsit optimistábbak vagyunk, mint tavaly ilyenkor, szívesebben vásárolunk, szívesebben költünk.

Tavaly egyetlen egy olyan kategória volt, ahol a minőséget fontosabbnak tartották a vevők, mint az árat: a friss hús. Idén már négy ilyen van, és mind friss áruhoz kapcsolódik: a friss húshoz felzárkózott a friss zöldség-gyümölcs, a felvágottak és a friss pékáru. Számos más kategóriában is látszik, hogy szűkül az olló az ár és a minőség szempontja között.

Három olyan kategória is akad, ahol viszont romlott a helyzet: az alapvető/tartós élelmiszerek (tészták, konzervek), a gyümölcslevek és a csokoládé.

Győrváry-Aszatrjan Diána

A márkahűség kérdése nem csak a termékeknél, hanem a kereskedőknél is felmerül. Átlagosan három láncot látogatunk, a legkülönfélébb bolttípusokból. Egy kereskedőnek extra erős a márkaérték-indexe (az előadó nem nevezte meg), a többiek tartósan erős értékkel bírnak. A stabilitást erősítik a hűségprogramok, amelyek tavaly tavasszal nagyot nőttek, idén pedig konszolidálódtak.

Mi alapján választottunk boltot 2023-ban? Továbbra is fontos az alacsony ár, a jó ár-érték arány, a kedvező promóciók és a sajátmárkák kínálata. Ismét bekerült a top 10-be a vásárlói élmény, a kellemes bolti környezet, a kiváló minőségű friss élelmiszerek és a segítőkész személyzet. A COVID elmúlt, ismét szeretünk boltba járni!

Érdekesen alakul a sajátmárkákhoz való viszonyunk. A megkérdezettek 37%-a állítja, hogy nem vásárol sajátmárkás terméket, de a márkákra rákérdezve már 84% mondja azt, hogy vásárolja valamelyiket. (Ugyanez Csehországban 99%). Minden ötödik PL vásárló rajong a sajátmárkás termékekért!

Régiósan a sajátmárkák a forgalom 15%-át, nálunk ennek dupláját teszik ki. Ugyanakkor van egy periódus, a karácsonyi szezon, amikor a sajátmárkák részaránya néhány százalékponttal visszaesik. Ajándékozás, ünneplés céljából még mindig a gyártói márkákat részesítjük előnyben.

Évek óta tartó trend, hogy a sajátmárkák forgalma gyorsabban nő, mint a gyártói márkáké, viszont 2024-ben ennek az ellenkezője következett be.

A sajátmárkák napjainkban nagyon sokat erősödtek márkázás terén. A láncok számos együttműködést alakítottak ki influenszerekkel, celebekkel, a sajátmárkás termékek jó helyezéseket érnek el versenyeken. Sok esetben a gyártó és a kereskedő kifejezetten hangsúlyozza az együttműködését.

Az előadók zárásként kiemelték, hogy a márkák erősödnek, lesz megújuLojalitás.

SOCIAL MEDIA