Fiatal mérnökök munkáját segítette a Lufthansa Systems Hungária

Hírek

Sikeres volt a napokban annak a kutatási célból létrehozott szuperszónikus kutatórakétának a fellövése, amelyet a BME Aerospace Team tervezett. A projektet a légiközlekedési technológia egyik vezető vállalata, a Lufthansa Systems Hungária is támogatta.

 

Az Aether-S nevű rakéta tesztfelbocsátása 2023. január 26-án, csütörtökön történt meg. Az eszköz már csak abból a szempontból is úttörőnek számít, hogy saját fejlesztésű számítógépes rendszer működtette, és ez tekinthető az első olyan magyar kutatórakétának, amelyet ismeretszerzési, oktatási célból juttattak a levegőbe: egy orvosbiológiai és egy légkörfizikai kísérlethez szolgáltatott eredményeket. Az Aether-S megalkotása több mint 16 ezer munkaórába került, a projekthez pedig többek közt a légiközlekedési informatika egyik piacvezetője, a Lufthansa Systems Hungária is hozzájárult.

„A Lufthansa Systems Hungária stratégiája, hogy támogatja és felkarolja a fiatal tehetségeket. Legyen szó egyetemistákról, középiskolásokról; ott állunk az innovatív projektek mögött. Ennek szellemében támogattuk ezt az úttörő kezdeményezést” – mondta Soós Balázs Norbert, a Lufthansa Systems Hungária pénzügyi vezetője. „Látva a csapat profizmusát, illetve a tavalyi portugáliai European Rocketry Challenge versenyen elért eredményeiket, számukra a határ tényleg a csillagos ég.”

A vállalat feltett szándéka, hogy a jövő IT szakemberei számára vonzó karrierlehetőséget és hosszútávú perspektívát kínáljon egy egyedi területen, a légiközlekedési informatikában. Idén lesz 12 éve, hogy a Lufthansa Systems Hungária létrehozta tehetségprogramját, az IT Young Professional Programot, és azóta is évről évre várja a lelkes, fiatal informatikai szakemberek jelentkezését. A vállalat páratlan lehetőséget kínál a pályakezdők számára: a program tanulási időszaka során egy közös projektfeladaton keresztül ismerhetik meg a légiközlekedési informatika világát és mélyíthetik el szakmai tudásukat – írják.

A kutatórakéta fellövéséről szóló összefoglaló videó az alábbi linken megtekinthető.

 

SOCIAL MEDIA