Európa Liga: Szoboszlaiék győztek, de kiestek

Tejszínhub

Az Európa Ligában is kialakult az elődöntő mezőnye. 

 

A magyar szurkolók számára mostanában kiemelt fontosságú a Liverpool szereplése, hiszen a nyári Európa-bajnokságon nagy szükségünk lesz egy jó formában lévő, önbizalomtól duzzadó Szoboszlaira, de a csapata komoly krízisen megy keresztül. Az angol első osztályban legutóbb otthon kaptak ki a Crystal Palace-tól, és lemaradni látszanak a bajnoki címért folyó versenyből, az Európa Ligában pedig komoly verést kaptak hazai pályán az Atalantától, amely idén szépen futballozik, de mégiscsak egy olasz kiscsapat. Nos, a visszavágón törlesztett a Liverpool, Bergamóban győztek, de kiestek. Szoboszlai kezdő volt, 66 percet játszott, összességében jól teljesített.

Azt előre lehetett tudni, hogy lesz még egy olasz résztevője az elődöntőnek, hiszen az AS Roma az AC Milan ellen játszott. A farkasok győztek, annak ellenére, hogy Celiket már  31. percben kiállították, így a csapat több mint egy órát emberhátrányban játszott. Az idén kirobbanó formában játszó, már német bajnok Leverkusennek egy döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz a West Ham otthonában. A legnagyobb küzdelem Marseille-ben volt, ahol az Olympique a Benficát fogadta, és hosszabbítás után, tizenegyesekkel dőel a párharc a hazaiak javára.

Roma (olasz)–Milan (olasz) 2:1, továbbjutott a Roma

Atalanta (olasz)–Liverpool (angol) 0:1, továbbjutott az Atalanta

West Ham United (angol)–Bayer Leverkusen (német) 1:1, továbbjutott a Leverkusen

Olympique Marseille (francia)–Benfica (portugál) 1:0, továbbjutott a Marseille

 

SOCIAL MEDIA