Bővült a Cápák köre – befektetési ajánlattal debütált Orbók Ilona

Tejszínhub

A Cápák közöttől szokatlanul, már ősszel elindult a sikeres üzleti showműsor hatodik évada az RTL műsorán. Két új befektető is csatlakozott a Cápák köréhez, egyikük rögtön befektetéssel indította a szezont.

 

A már ismert és megszeretett Cápák – Balogh Levente, Balogh Petya és Moldován András – mellé két nagyragadozó ült: Orbók Ilona és Dr. Varga Eszter. Mindketten komoly pénzügyi múlttal váltak befektetővé. Ők is, ahogy az összes Cápa, saját pénzüket kockáztatják a műsorban.

 

Alku a burgerekért

Az RTL nézői számára ismerős fiatalember nyitotta az új évadot: a Simon’s Burger egyik arca, Tóth Simon, A Konyhafőnök 2022-es versenyzője és testvére, Tóth Máté. A Cápákat lenyűgözte a burgeres cég gyors fejlődése és ambíciózus franchise-tervei, de sokallták a cégértéket, a 100 milliós ajánlatot, 5%-tulajdonrészért cserébe. Dr. Varga Eszter, aki felsővezetőket is coach-ol évek óta, egyértelművé tette a srácok számára, hogy nincsen szükségük befektetésre, olyan szép eredményeket értek el eddig is, hogy ezt nem indokolja. Balogh Levente és Orbók Ilona ennek ellenére tettek egy-egy ajánlatot. Levente 100 millió forintért 25%-ot kért az üzletből, ehhez Ilona is csatlakozott, ő az ajánlatában megadná a 100 millió forintot, 5%-ért cserébe, viszont a profit 50%-át elkérné, plusz vétójogot kérne a vállalati döntések kapcsán. A srácok először Leventével próbáltak megalkudni, 10%-ot felajánlva az üzletből, amire Levente ellenajánlata 20% volt. Mivel a srácok végül nem fogadták el egyik Cápa ajánlatát sem, Levente végső ajánlatként 100 millió forintért 20%-ot kért, majd amikor ezzel sem ért célt, felajánlotta azt is, hogy a megtérülést követően 10%-ra csökkentené tulajdonrészét. Végül a fiatalok visszautasították a Cápák összes ajánlatát.

 

100%-os tulajdonrész – rózsaszín álom?

Az üzleti showműsor történetében először, Daru Mihály vállalkozó, a Pink taxi ötletével, üzlete 100%-át ajánlotta fel a Cápáknak, megyeszékhelyenként 200 millió forintért, amiért ő mindössze a majdani árbevétel nettó 10%-át kérte cserébe. Ez a taxis vállalkozás kifejezetten a nőket célozná meg, női sofőrökkel, akik által zaklatás- és flörtmentes lenne minden nő útja. A Cápák szerint ebben a modellben nincs potenciál, ezért sorban kiszálltak.

 

Apa-fia védelem

Györfi Gyula és fia, ifj. Györfi Gyula biztonságtechnikában utaznak. Olyan szoftvert fejlesztettek és fejlesztenek, amely megakadályozza, vagy leleplezi a biztonsági őrök esetleges hanyagságait. GPS alapon a szolgálatok vezetői különböző feladatokat oszthatnak ki a rendszeren belül, amelyek elvégzése az őrzött objektum biztonságát szavatolják, átverés nélkül. Fejlesztéshez és marketinghez 25 millió forintot kértek, amiért 10%-os üzletrészt ajánlottak fel. A Cápák megrágták a családi vállalkozás ajánlatát és végül nem adtak ellenajánlatot, egyelőre. Balogh Petya ugyanis felajánlotta, ha elérik a 100 ügyfelet, keressék fel őt.

 

Élménybérlés – harapott az „új” Cápa

Halmi Bence sportautókat ad bérbe, dinamikusan növekvő vállalkozása azonnal felkeltette több Cápa érdeklődését is. A vállalkozó 22 millió forintért 15%-ot ajánlott fel üzletéből. Bár a piacon nagy a verseny, sok cég foglalkozik autóbérléssel, ilyen különleges modelleket mégis kevesen adnak bérbe. Orbók Ilonáról kiderült, hogy nagy autórajongó és az oldtimereket kifejezetten imádja, ajánlatot is tett a fiatal vállalkozónak, 22 millióért 25%-os üzletrészt kért, amit némi alkudozást követően elfogadott a Shelby Rent tulonosa. Ezzel nem csak az „új” Cápa első befektetési ajánlata valósult meg a stúdióban, de a Cápák között hatodik évadának első befektetési ajánlata is elhangzott!

 

A következő vasárnap újabb vállalkozók állnak a nagyhalak elé, de előtte, szerdán, 20 órától, az rtl.hu oldalán olyan Online Pitch várja a Cápák között szerelmeseit, melyet televízióban még nem láthattak korábban!

 

Csak silány minőségű hamburgereket talált itthon Tóth Simon, A Konyhafőnök középdöntőse

Cápát tenne a Simon’s Burgerbe a Konyhafőnök egykori versenyzője. Tóth Simonnal és testvérével, Tóth Mátéval olyan dolog történt amerikai utazásukból hazatérve, ami korábban még soha: elkezdték hiányolni a gyorséttermeket. Csalódottan vették tudomásul, hogy az itthoni kínálatból nem találnak olyat, ami megfelelne az igényeiknek – ezzel kicsit meglepték Moldován Andrást. A Simon’s Burgert egy otthoni grillezés közben álmodták meg. A vállalkozásuk azóta beindult, ezért most 100 millió forintért érkeztek a Cápákhoz, amiért cserébe 5%-os tulajdonrészt ajánlottak fel.

 

Több Cápa is ráharapott a Simon’s Burgerre, de Dr. Varga Eszter „széttrollkodta” az ajánlatokat

Mondok egy furcsát: nektek senkire nincsen szükségetek – vágta rá Eszter, amikor Tóth Simon, és testvére, Tóth Máté kifejtették, mit várnának egy befektetőtől. A Cápalány kijelentése meglepte társait, akik azonnal jelezték, hogy őket azért érdekelné ez a vállalkozás. Végül Orbók Ilona és Balogh Levente is ajánlatott tett A Konyhafőnök egykori versenyzőjének.

 

Pink taxival szeretne véget vetni a nők elleni atrocitásoknak a 64 éves taxisofőr

Daru Mihály 15 évvel ezelőtt találta az interneten azt az egy egyedi szolgáltatást, amit most a Cápák elé hozott. Ilyen ajánlatot még nem kaptak a befektetők a műsorban: megyeszékhelyenként 200 millió forintért cserébe 100%-os tulajdonrészt ajánlott a vállalkozó, aki az árbevétel 10%-ra tartana igényt.

 

„Saját magamat köpöm szembe” – Daru Mihály vállalkozásával elkerülné azt, amit ő tett a nőkkel a taxiban

A 64 éves taxisofőr Balogh Levente kérdésére elárulta, mi a saját története, ami a vállalkozás ötletét ihlette. Így derült ki, hogy három nőtől van három gyermeke, és mind a három „taxiban születtet”. A Cápák nem éltek az ajánlatával, ezért a taxis visszavágott.

 

A Trinity Security Guard az ügyeskedő biztonságiőröktől is védené a megrendelőket

Györfi Gyula és ifj. Győrfi Gyula egy apa-fia páros, akik lefejlesztettétk a Tirinty Guide gps alapú őrjáratellenőrző és szolgálatvezénylő alkalmazását, ami az emberi mulasztások megelőzésére és kiküszöbölésére szolgál. A Cápáktól 25 millió forintot kértek 10% üzletrészért cserébe.

 

„Ne védd meg, az Isten áldjon meg!” – Moldován Andrásnak nem tetszett, hogy Balogh Levente kiállt a vállalkozók mellett

A Trinity Security Guard megosztotta a Cápákat. Moldován András szerint „kamu a dumájuk”, azonban Balogh Levente látott benne potenciált, viszont rizikósnak találja ezt az üzletet. Végül Balogh Petya tett egy rendhagyó ajánlatot a vállalkozóknak.

 

Halmi Bence, a népszerű Tiktoker álomból valóságot építene a Cápákkal

Minden egy kisautóval kezdődött Halmi Bence életében, ugyanis 2-3 éves korában ragadta el véglegesen az autók iránti szenvedélye. Ebből a szerelemből 2021 novemberében létrehozta vállalkozását, a Shelby Rentet, amiből most 15%-os tulajdonrészt ajánlott a Cápáknak 22 millió forintért cserébe.

 

Szívszorító, ami Halmi Bence öccsével történt egy súlyos motorbaleset miatt

A Tiktokról jól ismert Halmi Bence elárulta, hogyan indult a népszerűsége saját social oldalán. A 31 éves vállalkozó könnyeivel küszködve mesélte el a Cápáknak, hogy min ment keresztül az elmúlt két évben.

 

Orbók Ilona kifogta az első kishalát – ajánlatot tett Halmi Bencének, a Shelby Rent vállalkozójának

Az új Cápa már az évad indulásakor megszerezte első befektetését. Halmi Bence Shelby Rent vállalkozásával felkeltette Orbók Ilona érdeklődését, aki férjét is szeretné bevonni a megszerzett üzletbe.

 

SOCIAL MEDIA