Eltűntek a kék metrók Budapestről

Hírek

A budapesti metró M3 vonalán már kizárólag korszerűsített szerelvények közlekednek

A budapesti metró tulajdonát képező szerelvények átalakításával és korszerűsítésével kapcsolatos megrendelést teljesítő Меtrovagonmas Nyrt. (a Transzmasholding Zrt. tagja), a projekt megvalósításának fontos mérföldkövéhez érkezett – 2018 március elejétől az M3 vonalon a forgalmat kizárólag korszerűsített kocsik biztosítják.

Ezt az eredményt a BKV-val, Magyarország fővárosának és a budapesti metrónak közlekedési szolgáltatójával történő szoros és hatékony együttműködésnek köszönhetően értük el. Jelenleg a BKV folytatja a rendszer átalakítását és az M3 vonal arculatának átváltoztatását. A pályán és az állomások egy részén folynak a tervezett javítások, ez pedig lehetővé teszi már most, hogy az üzemeltetett pályarészen alapvetően csak átalakított szerelvények közlekedjenek.

A Меtrovagonmas Nyrt. és a BKV között létrejött szerződés keretén belül 37 szerelvényen (222 metró kocsin) végeznek mélyreható korszerűsítést. A meghatározott ütemtervnek megfelelően az utolsó szerelvényt 2018 júniusában helyezik üzembe. A vonatokon, a forgalomba bocsátásuk előtt, számos műszaki vizsgálatot és alapos beállításokat végeznek, különleges figyelmet fordítva a vizsgálatok és a beállítások minőségére.

A Metrovagonmas a budapesti metró szerelvényeinek korszerűsítési munkálatai során a legkorszerűbb műszaki megoldásokat és szoftvereket alkalmaz, ennek köszönhetően a szerelvények kényelmesek és biztonságosak az utasok és a járművezetők számára. Jelentősen nő a szerelvények megbízhatósága és energiahatékonysága, valamint karbantartásuk és javításuk gazdaságossága.

Denis Shilo, az M3 vonal szerelvények korszerűsítési projektjének vezetője szerint: „Jelenleg a budapesti metró egy teljes mértékben új műszaki szintre lép. A vonatok korszerűsítése egy általános komplex program része, mely ezen feladat megoldására irányul. A Metrovagonmas számára nagyon fontos, hogy részt vehet egy ilyen nagyszabású és társadalmilag fontos projektben, melynek keretein belül a legfejlettebb innovációs megoldásokat alkalmazzuk, hozzájárulunk a magyar főváros közlekedési rendszerének további fejlesztéséhez.”

A Metrovagonmas Nyrt. a Transzmasholding Zrt. tagja, mely vállalat gördülő szerelvényeket gyárt vasúti és városi közlekedési rendszerek számára, a világ közlekedéstechnikai termék gyártóinak a 10 legjelentősebb vállalatai közé tartozik. A Transzmasholding egyike a világ egyik legnagyobb tekintélyű metrókocsi gyártóinak, az öt legjelentősebb ilyen jellegű technika beszállítói közé tartozik. Jelenleg 11 ország 19 metróján több mint 7000 kocsit üzemeltetnek, melyek a holding gyáraiból kerültek kibocsátásra különböző években.

SOCIAL MEDIA