Elismerést kapott a vidéki termesztésű magyar burgonya

Hírek

A dunaegyházi Haladás Mezőgazdasági Zrt. brandje, a GoldenBurg két terméke a napokban megkapta az Érték és Minőség Nagydíjat.

 

„Ez egy újabb fontos mérföldkő cégünk és a márka életében. A Nagydíjat megkapni egyfajta visszaigazolása annak, hogy megéri az a sok-sok erőfeszítés, amit kollégáimmal közösen teszünk a hazai burgonya presztízsének növeléséért” – nyilatkozta Kulich Éva, a GoldenBurg kereskedelmi és marketing vezetője, aki azt is kiemelte, hogy fontos számukra edukatív jelleggel is megmutatni, hogy a krumpli valójában mennyire diverz alapanyag. „Ezek a sikerek, elismerések lendületet adnak a munkánk során ahhoz is, hogy a vásárlóink és a kereskedelmi partnereink számára az alapszortiment biztosítása mellett innovatív fejlesztések felé is forduljunk.”

Kecskés Gábor, a dunaegyházi Haladás Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatója a díjazás kapcsán kiemelte: a Magyar Termék védjegyek mellett így már az Érték és Minőség Nagydíj is a magas, illetve megbízható minőségre irányítja majd a vásárlók figyelmét.

„A magyar burgonya nincs könnyű helyzetben az elmúlt években. Gondolok itt az extrém környezeti hatások mellett a gazdasági kitettségre is, utóbbinak köszönhetően a magyar burgonyatermelők is évek óta hatványozottan nehéz helyzetben gazdálkodnak. Éppen ezért öröm a számunkra minden olyan elismerés, amellyel földünk aranyát, a burgonyát, ezáltal az agráriumot és egyben a mi munkánkat is értékelik” – mondta az elnök-igazgató.

 

SOCIAL MEDIA