Egyre népszerűbbek a használt telefonok

Hírek

Augusztustól használt, de jó állapotú okostelefonok értékesítésébe kezdett webshopján az Euronics. A kezdeményezés hátterében az áll, hogy az utóbbi években az Euronics tapasztalatai szerint a vásárlók tudatosabbak a mobilvásárlás terén: ritkábban cserélik le készülékeiket, az emelkedő árak miatt pedig kevésbé keresik az adott évben frissen kiadott, legújabb modelleket.

 

A használt mobiltelefonok készlete az Euronicsnál jelenleg a korábbi években kiadott iPhone készülékekből áll. „A korábbi szériás iPhone-ok iránt az Euronicsnál is állandó az érdeklődés, egyrészt érték- és időtállóságuk miatt, másrészt azért, mert a gyártó hosszú évekig biztosítja rájuk a szükséges frissítéseket. Éppen ezért első körben ezekkel lépünk be a használt eszközök piacára” – mondta Metykó Tibor, az Euronics marketing igazgatója. Az azonos szériájú új okostelefonokhoz képest a használt modelleket akár 30-40%-kal alacsonyabb áron rendelhetik meg a vásárlók a vállalat webshopjáról.

 

Környezettudatos választás

„Nem titkolt célunk, hogy a vásárlókat tudatosabbá tegyük a készülékhasználat terén, és nyitottabbá a használt eszközök irányában, hiszen ezek újbóli alkalmazásával kevesebb jó állapotú termék végzi majd elektronikai hulladékként” – tette hozzá a vezető, aki szerint a fiatalabb vásárlóknál egyre kisebb a jelentősége annak, hogy a legújabb telefont tudhassák a zsebükben, sokkal inkább előtérbe kerülnek a környezettudatosság szempontjai. „Ha pozitív lesz a fogadtatás, más márkákra, illetve később más termékkategóriákra is tervezzük kibővíteni ezt a kezdeményezést, és már a készülékbeszámításhoz szükséges háttér megteremtésén is dolgozunk.”

 

Ellenőrzött termékek

A telefonok állapotát az Euronics erre szakosodott beszállító partnere ellenőrzi, szükség esetén javítja, tisztítja a készülékeket, és a külső és belső jellemzői alapján több kategóriába sorolja azokat. Az Euronics a legmagasabb kategóriájú, azaz esztétikailag és hardveres szempontból is a legjobb állapotban lévő mobilokat veszi át, és kínálja eladásra a webshopon – írják.

A kereskedő a használt mobiltelefonokra is vállal szavatosságot, ami azokra a hibákra terjed ki, amelyek feltehetően már az áru átadásakor fennálltak, és a vásárlás időpontjától számítva egy éven belül jelentkeznek.

 

SOCIAL MEDIA