Díjazták a családbarát munkahelyeket

Hírek

Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által hatodik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait. Az elismerést 51 szervezet vehette át.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a díjátadón kiemelte: a biztonsághoz szükség van fizikai és anyagi biztonságra, a családbarát gondolkodás kialakítására és meghonosítására. Pongrácz Marietta demográfus kutatásai is bizonyítják, hogy a család, mint prioritás, illetve a gyermekvállalás kiemelkedően fontos értékei mellett jelentősen megváltozott a munkával kapcsolatos hazai felfogás: előtérbe került az a szemlélet, hogy a mindennapi élet e két területét össze kell hangolni.

Családbarát Munkahely Díj 2000 óta létezik, 2011-től pedig megújult pályázati formában hirdetik meg évről-évre. A pályázat egyszerre ismeri el a munkahelyek már létező, illetve tervezett családbarát intézkedéseit és fejlesztéseit. A pályázat azokat a családbarát munkahelyi gyakorlatokat és intézkedéseket támogatja, amelyek hozzájárulnak a díj céljainak hatékony megvalósulásához.

A Családbarát Munkahely Díjat négy – kis-, közepes-, illetve nagyvállalkozás, valamint költségvetési intézmény – kategóriában ítélik oda az arra érdemesnek bizonyult munkaadóknak. A pályázat nyertesei jogosulttá válnak a „Családbarát Munkahely” cím használatára, a támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint.

Az egyik idei díjazott, a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég nem titkolt célja, hogy tevékenységével példát mutasson. A vállalat a kellemes és élhető munkahelyi környezet kialakításáért évek óta aktívan dolgozik. A családdal, gyerekvállalással kapcsolatos magánéleti kérdések és a munkahelyi feladatok minél hatékonyabb összehangolása prioritás náluk. Az irodaházban fitnesz- és szabadidőhelyiség működik, bevezették a részmunkaidős-, rugalmas munkavégzést és a távmunkát is. Évek óta bölcsődei ellátást biztosítanak a 6 hónap és 3 év közötti gyermekeknek a cég központjában. Ezzel is megoldást kívánnak nyújtani a fiatal munkavállalóknak: így nincs választási kényszer az érdekes munka, a karrier és a gyerekvállalás között. A sikert a szolgáltatások igénybevételének magas arányán és az alacsony fluktuáción is lemérik.

A 2016. évi díjazottak a következők:

A 2016. évi Családbarát Munkahely Díj nagyvállalatok kategória nyertesei

  • Diageo Üzletviteli Szolgáltatások Kft.
  • Egis Gyógyszergyár Zrt.
  • Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.
  • Magyar Nemzeti Bank
  • Mavir Zrt.

A Családbarát Munkahely díj közepes vállalkozások kategória nyertesei

  • BDO Magyarország Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft.
  • KÉSZ Consulting Kft.
  • Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt
  • MetLife Europe Limited Magyarországi Fióktelepe
  • Prolan Irányítástechnikai Zrt
  • Webstar Csoport Kft.

A Családbarát Munkahely díj kisvállalkozások kategória nyertesei

  • Animative Kft.
  • Bringóhintó Szolgáltató és Kereskedelmi Kkt.
  • Colling Kft.
  • COMMIT Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft.
  • Családbarát Város Szociális Szövetkezet
  • Csupaszem Bt.
  • DD Solutions Team Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Európa Terv Kft.
  • GlobeNet Zrt.
  • iData Kft.
  • PC TRADE Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
  • Szülők Háza Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A Családbarát Munkahely díj költségvetési intézmények kategória nyertesei

  • Aranykapu Óvoda
  • Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
  • Bajai Szent Rókus Kórház
  • Békés Város Önkormányzata
  • Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat
  • Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
  • Debreceni Művelődési Központ
  • Debreceni Törvényszék
  • Dél-Zselic Óvodái, Bölcsődéje és Konyhái
  • Dévaványai Általános Művelődési Központ
  • Dunakeszi Város Önkormányzata
  • Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság
  • Goldmark Károly Művelődési Központ
  • Herman Ottó Intézet
  • Heves Megyei Kormányhivatal
  • Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központja
  • Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Szécsényi Rendőrkapitányság
  • Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Orosházi Kórház
  • Országos Széchényi Könyvtár
  • Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ
  • Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
  • Pap Község Önkormányzata
  • Pápai Polgármesteri Hivatal
  • Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
  • Vác Város Önkormányzata
  • Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Zala Megyei Önkormányzati Hivatal

(Fotó: Botár Gergely/kormany.hu)

SOCIAL MEDIA