Digitális Bátor Tábor megszervezésében segít az ALDI:

Hírek Kiemelt

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2014 óta elkötelezett támogatója a Bátor Tábor Alapítványnak, melyet eddig csaknem 48 millió forinttal támogatott. A vállalat az elmúlt években több alkalommal is adománnyal segítette életre szóló élményekhez jutni a súlyosan beteg gyermekeket, termékeinek köszönhetően pedig rendszeresen egészséges finomságok kerültek a táborozók asztalára. A Bátor Tábor Alapítvány a nehéz időkben is számíthat az áruházlánc támogatására, éppen ezért az ALDI a járványhelyzet miatt elmaradt táborok alternatívájaként létrejövő Digitális Bátor Tábor megszervezéséhez is örömmel járul hozzá. Az áruházlánc július 12-én indítja következő támogató kampányát, melynek keretében a kijelölt termékek árából befolyó összeg meghatározó részét kizárólag a Bátor Tábor Alapítvány célkitűzéseire fordítja, ily módon tehát az ALDI és a vásárlók közösen nyújthatnak segítséget a súlyosan beteg gyermekeknek.

A Bátor Tábor Alapítvány 19 éve nyújt életre szóló élményeket és szerez önfeledt pillanatokat daganatos vagy krónikus betegséggel küzdő gyermekek és családjaik számára. A szervezet hatvani táborhelyén évi közel 1000 táborozót szakít ki a hétköznapokból, azoknak a betegek gyerekeknek pedig, akik egészségi állapotuk miatt személyesen nem tudnak részt venni a csodaországi élményekben, a kórházi ágyak mellé viszi el a játék gyógyító erejét. A Bátor Tábor Alapítvány így évente összesen csaknem 3000, emberfeletti harcot vívó gyereknek és családjának ad erőt a gyógyuláshoz. Ebben a fontos küldetésben az ALDI felelős, a társadalmi ügyek támogatása iránt elkötelezett vállalatként 2014 óta vesz részt és évente több alkalommal szervez rendszeres támogató kampányokat. A következő, 4 napig tartó promóció július 12-én kezdődött, melynek keretében a kijelölt termékek árából befolyó összeg meghatározó részét az áruházlánc kizárólag a Bátor Tábor Alapítvány célkitűzéseire fordítja, ily módon tehát az ALDI és a vásárlók összefogva, közösen nyújtanak segítséget a súlyosan beteg gyermekek számára. A vállalat az elmúlt években csaknem 48 millió forintnyi adományt gyűjtött össze és juttatott el a szervezőknek, a minőségi ALDI-termékeknek köszönhetően pedig rendszeresen egészséges finomságok kerülnek a táborozók asztalára.

Mivel mind a Bátor Tábor Alapítvány, mind az ALDI számára a résztvevők biztonsága az első, ezért a koronavírus járvány miatt kialakult egészségügyi vészhelyzet az idei tavaszi és nyári programok újratervezését és a rendelkezésre álló erőforrások átcsoportosítását vonta magával. A szervezők idén nyáron a „Ha a Bátrak nem tudnak elmenni a táborba, akkor a tábor megy el a Bátrakhoz!” jelmondat mentén Digitális Bátor Tábor megépítését tűzték ki célul, melynek célja, hogy a gyermekek otthonaiba is eljuttathassák a hamisítatlanul Bátor Tábor-os, gyógyító élményeket. Bár fizikailag idén nyáron nem nyílnak ki a hatvani Csodaország kapui, az online tábor első állomásait négy országból közel 600-an kipróbálhatták már, melyhez az ALDI is örömmel járult hozzá.

„A mentális egészségmegőrzés terén szerzett 19 éves tapasztalatainkat szerettük volna interaktív játékok és egy online tudástár segítségével nem csak a táborozóinkkal, hanem minél több szülővel, pedagógussal, vagy akár cégekkel is megosztani. Szerencsére pozitív visszajelzéseket kapunk a programjaink résztvevőitől: egy szülő megosztotta velünk, hogy milyen jó érzés volt számára, hogy a karantén alatt valakik a technika másik oldalán az ő gyerekeire figyeltek és hogy ebben a nehéz időszakban felnőttként is felszabadító volt számára a játék”mondta Vargyas-Tóth Julianna, a Bátor Tábor programfejlesztési tanácsadója.

„Az ALDI a lehető legközvetlenebb módon kíván segítséget nyújtani a rászorulók számára. A Bátor Táborral évek óta együttműködünk és lehetőséget teremtünk vásárlóinknak arra, hogy közösen segítsük a gyerekek táborozását és kikapcsolódását. Idén külön öröm számomra, hogy vásárlóink a kialakult járványügyi helyzetben sem hagyják egyedülálló program nélkül a beteg gyermekeket és hozzájárulnak a Digitális Bátor Tábor megszervezéséhez. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogatja ezt a programot” tette hozzá Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.

A kezdeményezés egyébként nem csak a súlyosan betegeknek és családjaiknak kínál feltöltődést, hiszen a szervezők célja, hogy szélesebb körben is segítséget nyújtsanak a kialakult járványügyi helyzet feldolgozásában az élményterápia, önfeledt játék eszközeivel. Éppen ezért a Bátor Tábor Alapítvány által fejlesztett online programok nemcsak gyermekek, de felnőtt baráti társaságok, céges csapatok számára is elérhetők, ráadásul a lehetőségekhez mérten regionális szinten is adaptálhatók, így a cseh, lengyel, valamint a szlovák betegek sem maradnak ki az élményekből. Ezen célok megvalósulását, a 14 hektáros táborhely fenntartását, az eszközök karbantartását, a terápiás lovak gondozását és – amennyiben az egészségügyi protokollok lehetővé teszik, – az őszre tervezett hét tábor megszervezését az ALDI kiemelt fontosságú együttműködésként kezeli.

SOCIAL MEDIA