Daytonában elrajtolt a 75. NASCAR kupasorozat

Hírek

Floridának évente 1,7 milliárd dollár (mintegy 600 milliárd forint) bevételt hoz az autósport a területén működő versenypályák révén – mondta a Daytona Nemzetközi Versenypálya elnöke annak kapcsán, hogy létesítmény ad otthont immár 65. alkalommal NASCAR versenysorozat futamának, a Daytona 500 versenynek.

 

Frank Kelleher elmondta, hogy az ovális versenypálya körül idén 175 ezer nézőt várnak. Hozzátette, hogy a hozzájuk tartozó – Florida területén működő – létesítmények 22 ezer munkahelyet jelentenek, a dolgozóknak pedig 600 millió dollár (mintegy 240 milliárd forint) bérjövedelmet hoznak. A tevékenység Florida állam költségvetése számára évente 136 millió dollárt hoz adók és különböző egyéb bevételek formájában – ismertette a 65. NASCAR Kupasorozat első 2023-as versenyének otthont adó daytonai pálya elnöke.

Frank Kelleher hangsúlyozta, hogy a Daytonában működtetett pálya egyedül 800 millió dollár bevételt generál, miközben 12 ezer munkahelyet jelent éves szinten.

Azt is elmondta, hogy a Daytona körüli Volusia megye szakiskoláival szoros kapcsolatot ápolnak, s ezen oktatási intézmények végzős diákjai közül sokakat alkalmaznak a létesítmény fenntartásához szükséges munkakörökben. Hozzátette:  többen egyetemistaként gyakornokként is visszatérnek.

A NASCAR versenysorozat 2023-ban 17 állomásból áll, június végén Nashville-ben zárul.

A versenyek televíziós közvetítéseit tavaly átlagosan 3,7 millióan követték az Egyesült Államokban, ami növekedés 2021-hez képest, ugyanakkor jócskán elmarad a 2013-as 5,8 milliótól. A televíziós közvetítési jogok értékesítéséből a NASCAR szériaautó versenyszervezet évente 800 millió dollár bevételt nyer a 2024 végéig életben lévő szerződése alapján – írja az MTI.

 

Fotó: NASCAR

 

SOCIAL MEDIA