mobil_1 befor 1st post

Kolosi Péter, RTL: „A megjelenések teljes univerzumában gondolkodunk”

A mai világban egy műsor már a műsoridején kívül is önálló életet él a social térben, a beszélgetésekben, az emberek hétköznapjaiban. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy a brandjeinket (a műsorainkat) ebben a térben gondozzuk, és úgy növeljük az elérésüket, hogy bár nagyon fontos a lineáris adás maga, de ennél sokkal többről van már szó. […]

Tovább olvasom

Elindult a „Hazaiban Hirdetünk” kampány – Összefog a hazai médiaszakma a magyar tartalom jövőjéért

A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) a társszervezetekkel partnerségben elindította átfogó, társadalmi célú kampányát „Hazaiban Hirdetünk” címmel.   A kezdeményezés célja, hogy tudatosítsa a hazai és nemzetközi hirdetők körében: a magyar tartalomgyártás, a sokszínű tájékoztatás és a helyi kultúra hosszú távú fenntarthatósága közvetlenül a reklámbüdzsék felelős felhasználásán múlik. A „Hazaiban Hirdetünk!” mozgalom és kampány tehát […]

Tovább olvasom

6,6 millió dolláros befektetést kapott a Kodesage, amely mesterséges intelligenciával újítja meg az elavult nagyvállalati szoftvereket

6,6 millió dolláros magvető (seed) befektetési kört zárt a magyar alapítású Kodesage, amelynek mesterségesintelligencia-platformja a nagyvállalatok elavult, úgynevezett legacy szoftverrendszereinek feltérképezését, dokumentálását és megújítását segíti – az ügyfél saját informatikai környezetén belül. A kört egy kiemelkedő európai kockázatitőke-befektető, a VentureFriends vezette; részt vett benne a cég korábbi körének legnagyobb befektetője, az OTP Csoporthoz tartozó Portfolion […]

Tovább olvasom

A Környezetvédelmi Világnappal nyílik az idei Green Pledge pályázat!

Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés negyedik éve díjazza az olyan kommunikációs gyakorlatokat, melyek kiemelten kezelik a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontokat a marketingkommunikáció tervezése és megvalósítása során.   Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT), a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) által elindított Green Pledge kezdeményezés 2026-ban a negyedik pályázati évébe lép. A cél […]

Tovább olvasom

Továbbra is tarol a Geely a globális újautópiacon: a vállalat Kínán kivüli eladásai 184%-al nőttek májusban

Miközben a sorban nyíló magyarországi Geely márkakereskedésekben is egymásnak adják a kilincset az ügyfelek, és az első 100 szerződés rekordidejű megkövetését követően megkezdődött az első autók regisztrációja is, az elektrifikált meghajtások és biztonsági technológiák vezető fejlesztőjeként ismert autógyártó a globális porondon is újabb babérokra tör. A Geely, Zeekr és Lynk & Co márkákat jegyző Geely […]

Tovább olvasom

K&H: vége lehet az egyenpromóciók korszakának a bankoknál

A banki kedvezmények hosszú ideje elsősorban az új ügyfelek megszerzéséről szólnak: számlanyitási bónuszok, induló akciók és egyszeri promóciók várják az új belépőket. A meglévő ügyfelek eközben gyakran ugyanazokat a szolgáltatásokat használják évekig egyedi kedvezmények nélkül. A digitális bankolás és az adatvezérelt ajánlati rendszerek fejlődésével azonban új megközelítés jelenhet meg: a bankok a jövőben egyre inkább […]

Tovább olvasom

Vissza a gyökerekhez – vajon hol lel ma valódi otthonra az ember?

A társadalom csendben újradefiniálta az otthon fogalmát: a lakhatás ma már nem földrajzi kérdés, sokkal inkább életstratégia és identitáselem. Az életmódkutatások és ingatlanpiaci trendek egy irányba mutatnak: erősödik a vidéki elvonulás, a kisebb településekre költözés és az önellátóbb, természetközelibb életformák iránti érdeklődés.   Mi történik akkor, ha az emberek nem csak álmodnak a lassabb, zöldebb […]

Tovább olvasom

Ismét nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata

Idén ismét új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata. Hét évvel ezelőtt az ATV élesztette újra és vállalta a szavazás és a díjátadó teljeskörű lebonyolítását. A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban az egykori Stúdió című televíziós kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin alapították. Az Alapítvány kuratóriumának tagjai: Németh S. Szilárd, Kauzál Márton, Nagy Márta és Rónai Egon, valamint az elnök, Szinetár […]

Tovább olvasom

A Magyar Termék több cége együtt indul a PET Kupán

Egy PET-palackot átlagosan néhány percig használunk. Utána viszont akár 450 évig is a természetben maradhat. Ez az egyik oka annak, hogy ma már nem elég csak beszélni a környezetvédelemről. Szelektív gyűjtésről, fenntarthatóságról, tudatos fogyasztásról, zöldebb döntésekről. De mi történik akkor, amikor úgy érezzük, hogy a szavaknál többre van szükség?   Nézzük először a tényeket. Évente […]

Tovább olvasom

Fogyasztói bizalom, fenntarthatóság, felelős reklám – erről szólt az idei ÖRT Minikonferencia

Június 2-án az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) szervezésében, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézetének szakmai partnerségével és az NMHH támogatásával valósult meg az ÖRT idei Minikonferenciája, amely a felelős reklámozás aktuális kihívásait állította a középpontba. A szakmai eseményen hazai és nemzetközi előadók, valamint a tudományos élet és a reklámszakma képviselői keresték a választ arra, […]

Tovább olvasom