BL: továbbment a Barcelona és az Arsenal

Tejszínhub

Nagyot focizott a Barcelona, szenvedett az Arsenal a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi mérkőzésén.

 

Az FC Barcelona a Nápolyban elért 1:1 -es döntetlen után fogadta otthon a N.apoli gárdáját. Az előjelek nem voltak jók, hiszen a hazai csapat legjobbjai közül sérülés miatt a lelátóról nézte a meccset Balde, Pedri, Gavi és de Jong is. A hazaiak nagyon belekezdtek, az első percekben a kapuja elé szögezték a vendégcsapatot, és a 15. percben Ferming Lopez, a 17. percben Joao Cancelo is betalált.

Aki arra számított, hogy ezután a gránátvörös-kékek széttépik a Napolit, annak csalódnia kellett. Nem folytatódott a hazai gólgyártáss, sőt, nagyon feljöttek az olaszok, és a 30. percben Rahmani lövésével szépítettek is.

A második félidőben kiegyenlítettebb küzdelem folyt, rengeteget futottak, harcoltak a játékosok. A Barcelonának volt több helyzete, de a Napoli is többször közel állt a gólszerzéshez.  A másik oldalon Yamal egymaga eldönthette volna a mérkőzést, de ezúttal bármilyen jól futballozott a mezőnyben, egyszer sem találta el a kaput.

A hazai győzelmet végül egy szépségdíjas találat biztosította be a 83. percben. A csereként beállt Sergi Roberto önzetlen passzát Lewandowski körülbelül belül öt méterről pofozta az üres kapuba. Ezzel a Barcelona összesítésben 4:2 arányban legyőzte a derekasan helytálló Napolit, és négy szűk esztendő után ismét bekerült a BL legjobb nyolc csapata közé.

FC Barcelona – Napoli 3:1, összesítésben 4:2

 

Londonban az Arsenal nagyon megszenvedett a Porto ellen. Az első mérkőzésen egygólos vereséget szenvedtek Arteta legényei, ezt a visszavágó 41. percében Trosssard góljával kiegyenlítették, de a második, továbbjutást érő a találatot nem tudták bepréselni. Jött a hosszabbítás, majd tizenegyesek. Az idegek csatáját az Arsenal nyerte, egymás után négy büntetőt berúgtak, míg a Porto kétszer is hibázott, így az ötödik sorozatra már nem is került sor. Az Arsenal 14 év után került ismét a legjobb nyolc közé a BL-ben.

Arsenal – Porto 1:0, összesítésben 1:1, az Arsenal jutott tovább

SOCIAL MEDIA