Bajnokok Ligája: óriási harc lesz Barcelonában és Dortmundban

Tejszínhub

Két nagy jelentőségű visszavágó lesz ma este a BL negyeddöntőjében. A Barcelona Párizsban győzni tudott a PSG ellen, a Dortmund viszont kikapott Madridban az Atléticótól.

 

Véget érhet a Barcelona BL-vesszőfutása, ami Messi távozása óta tart. A katalánok utoljára 2015-ben emelhették magasra a BL-serleget, azóta nem csak a győzelem vágyálom számunkra, de többször is elvéreztek már a csoportmérkőzések során, vagy a legjobb tizenhat között. A múlt héten viszont parádés játékkal legyőzték Párizsban a sokak által esélyesebbek tartott PSG gárdáját.

„Kemény munka volt, de még hátravan a visszavágó, és a PSG Európa egyik legjobb csapatanyilatkozta Xavi, majd kiemelte a katalánok fiataljait. – Elismerés jár az akadémiánknak, amiért a 17 éves Cubarsí, a 16 éves Lamine és Fermin – akinek ez a debütálóidénye – már készek a játékra ezen a szinten.”

A katalán csapatnak visszatért az önbizalma, és az első mérkőzés alapján ez is alaptalan. Ha ma este is olyan elszántan futballoznak, mint Párizsban, akkor van esélyük bejutni az elődöntőbe.

A Dortmund hátrányból kezdi a ma esti 90 (vagy több) percet, de a németek nem esélytelenek. Ebben sokat segíthet nyolcvanezer fanatikus szurkolójuk, akik mindent megtesznek majd azért, hogy pokoli hangulatot varázsoljanak az arénába. A csapat kevés híján súlyos vereséget szenvedett az első mérkőzésen, de 0:2 után fel tudtak állni, sőt szépítettek, az egygólos hátrány pedig nem behozhatatlan.

 

Ma 21 órától:

Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) (M4 Sport), az első mérkőzésen 3:2 

Borussia Dortmund (német)–Atlético Madrid (spanyol) (Sport1),  az első mérkőzésen 1:2

 

SOCIAL MEDIA