Az Unilever is csatlakozott a Green Pledgehez

Hírek

Az Unilever Magyarország is csatlakozott az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT), a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), valamint a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) által életre hívott Green Pledge kezdeményezéshez.

 

E környezetvédelmi és fenntarthatósági kezdeményezés lényege, hogy a csatlakozók – mint a reklámipar szereplői – saját működésük során figyelmet fordítanak a fenntarthatósági szempontokra, illetve törekednek arra, hogy ez a gondolkodásmód megjelenjen a reklámok megvalósításának folyamatában is, a tervezés egyes lépéseitől a kivitelezésen át a reklámok közzétételéig.

A vállalások egyebek közt kiterjednek például arra, hogy az érintettek a reklám készítésének és gyártásának folyamata során különös figyelmet fordítanak az ökológiai lábnyom minimalizálására; a reklámban nem mutatnak be a természetes erőforrások indokolatlan pazarlását tartalmazó képi elemet; a reklám kivitelezése során kerülik és a reklámban sem mutatnak egyszer használatos eldobható műanyag kellékeket; illetve kiemelt figyelmet fordítanak a szerepeltetett állat „állati méltóságának” megtartására és annak megfelelő ábrázolására is.

Azt, hogy egy adott reklámnál használható-e a Green Pledge, azaz a konkrét projekt megfelel-e a Green Pledge elveinek, a három alapító szervezet képviselőiből álló szakmai zsűri bírálja el.

„Nagy öröm és büszkeség a számunkra, hogy csatlakozhattunk a Green Pledge kezdeményezéshez. Az Unilevernél elkötelezettek vagyunk a fenntarthatóság mellett, ez az elkötelezettségünk pedig az üzleti működésünk minden területére kiterjed, a termeléstől kezdve a csomagoláson át egészen addig, hogy miként kommunikálunk a fogyasztókkal. Reklámjainkon keresztül is arra törekszünk, hogy hozzájáruljunk egy igazságosabb, társadalmilag befogadóbb világhoz, hozzájárulva azon célunk megvalósításához, hogy mindennapossá tegyük a fenntartható életmódot” – mondta Alberto Di Leo, az Unilever Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Fotó: Shutterstock

 

SOCIAL MEDIA