Az Opel a Mediatorral közösen rója az utakat

Hírek Kiemelt

2021-ben a Mediator újabb autós márkát köszönthet ügyfelei körében: az ügynökség integrált marketingkommunikációs feladatokat fog végezni az Opel számára.

 

Az Opel gépjárművek magyarországi forgalmazását a közelmúltban átvevő Wallis Automotive Europe (WAE) a Mediatort bízta meg a márka kreatív tervezési feladataival, médiatervezéssel és -vásárlással, valamint ezeken felül az ügynökség a közösségimédia-kommunikációban szerzett tudásával social media területen is segíti majd az Opelt.

„Magyarországon stratégiai feladat az Opel márka újra pozícionálása. Ehhez a feladathoz egy olyan ügynökséget választottunk, amely autóipari tapasztalatok mellett jól ismeri a hazai piacot és a felhasználói igényeket. Nem kevesebbet várunk ettől az együttműködéstől, mint azt, hogy ne csupán megbízható márkaként tekintsenek a vásárlók az Opelre, hanem mint új technológiákra épülő, dinamikus, „barátjukra” – nyilatkozta Sümegi Zsuzsanna, az Opel márkáért felelős kommunikációs vezető.

Andrew Prest, a WAE ügyvezetője szerint „A Mediator és WAE közös munkáját az elmúlt években nem csupán a kommunikációs kampányok jellemezték, sokkal inkább az együtt gondolkodás volt az, ami eredményessé tette mindkét fél számára az üzleti kapcsolatot. A Mediator szakemberei megismerték és megértették az igényeket, majd stratégiai szemlélettel, proaktív javaslatokkal, egyedi ötletekkel támogatták az általunk forgalmazott márkák sikeres piaci szereplését.”

A WAE-val hosszabb ideje dolgozik együtt a Mediator, hiszen a SsangYong márka közösségi médiás feladatait követően 2020 áprilisától került a független, full-service ügynökséghez a Jaguar és a Land Rover márkák teljes körű kommunikációs támogatása, de az Opel mellett az ISUZU médiakampányain is dolgoznak.

Autóipari tapasztalataink mellett sokat jelentett, hogy az eddigi együttműködésünkkel kölcsönösen elégedettek voltunk, számos izgalmas kampányon dolgozhattunk közösen a WAE-val az elmúlt időszakban. Az Opel kapcsán január elején kezdtük meg a közös munkát, bízunk benne, hogy egyre komplexebb feladatokat kapunk majd a jövőben”– értékelte a tervezett együttműködést Biró László, a Mediator ügyvezetője, aki mind az ügyfélszerzés, mind a meglévő ügyfelek kiszolgálása tekintetében optimista a 2021-es évet illetően.

SOCIAL MEDIA