Az MPRSZ örökös tagja lett Balaton Anita

Karrier Kiemelt

Megtartotta éves közgyűlését a Magyar PR Szövetség, ahol az új örökös és tiszteletbeli tagok megválasztása mellett a közgyűlés a 2023-as beszámolót is megvitatta és elfogadta.

 

Beszámolója során Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke kiemelte, hogy a jelenlegi elnökségi ciklus fókuszában az utánpótlás képzése, illetve a pr stratégiai szerepe van.

Az utánpótlás területén a szövetség fontos lépéseket tett a fejlődés érdekében: „Az MPRSZ 2023-ban is részt vett az ICCO Next Generation globális PR-verseny szervezésében, amelyet itthon a HOLD Alapkezelő csapata nyert. Bevezettük a díjmentes diák-tagságot is, amelyre több mint 20 tag jelentkezett – ők aktívan részt vesznek a havi Drinks&Links eseményeinken is. Emellett igyekszünk minél többször platformot biztosítani a PR-képzésekkel kapcsolatos kihívások és lehetőségek megvitatására. Kulcsfontosságú, hogy a pályakezdők piacképes gyakorlati tudással kerüljenek be a szakmába, ebben pedig mi is szerepet tudunk vállalni” – mondta el a szakember.

A pr-szakma stratégiai fontosságát is több alkalommal emelte ki a szövetség: „Havi rendszerességgel szervezzük meg Drinks&Links szakmai rendezvénysorozatunk eseményeit elismert kommunikációs szakértőkkel, ahol a nagyvállalati és az ügynökségi szféra is képviselteti magát. A Marketing&Média szaklappal együttműködve létrehoztuk a TOP50 PR-szakember listáját, de a SignaturePR lista szakmai támogatói is mi voltunk. A Global Alliance-szel és az ICCO-val való együttműködéseken keresztül nemzetközi szinten is erősítjük a magyar PR-szakma elismertségét, emellett hazai szinten folyamatosan jelen vagyunk a legfontosabb eseményeken” – tette hozzá az MPRSZ elnöke.

Sipos József

Az MPRSZ szakmai munkájának eredményeit jól mutatja, hogy folyamatosan növekszik a tagok létszáma: a vállalati tagok száma a 2021-es 15-ről a tavalyi évben 23-ra bővült, az ügynökségi tagoké 23-ról 30-ra, az egyéni tagoké 59-ről 90-re, a diák tagoké pedig 0-ról 23-ra – írják.

 

Újabb örökös és tiszteletbeli tagokkal bővült az MPRSZ

Az örökös tagok közé választották Balaton Anitát, a FleishmanHillard Café (régebben Café PR) alapítóját és vezetőjét, aki 33 éve dolgozik a szakmában. Az MPRSZ elnöksége a szövetség tiszteletbeli tagjává pedig Sipos József kommunikációs szakembert választotta.

 

SOCIAL MEDIA