Az Európai Parlament kihirdette a pályázatot a Daphne Caruana Galizia újságírói díjra

Hírek Kiemelt

A díj ünnepélyes átadására október közepén, Daphne Caruana Galizia halálának évfordulóján kerül sor.

 

A díjjal a Parlament a kiemelkedő újságírói teljesítményt kívánja elismerni. A díjat évente ítélik oda olyan újságíróknak, akik munkájukon keresztül az európai alapértékekért és alapelvekért, így például az emberi méltóságért, a szabadságért, a demokráciáért, az egyenlőségért, a jogállamiságért vagy az emberi jogokért állnak ki.

A Parlament elnöke, Roberta Metsola elmondta: „Az Európai Parlament üzenete egyértelmű: Európa azok oldalán áll, akik az igazságot keresik. Daphnét azért hallgattatták el, mert a valóságra derített fényt. Soha nem engedhetjük meg, hogy újságírók célponttá vagy áldozattá váljanak. A Parlament ezzel a díjjal továbbra is a szólásszabadság, a sokszínű média és a minőségi újságírás mellett áll ki, és a következő nemzedékeknek is segít átadni ezeket az értékeket.”

A díjra állampolgárságtól függetlenül minden hivatásos újságíró és bármilyen szakmai csoportosulás pályázhat. Pályaműként olyan oknyomozó anyagot lehet benyújtani, amely a 27 uniós tagállam egyikében már megjelent a sajtóban vagy más médiában.

A nyertest a sajtó és a civil társadalom, valamint a főbb újságíró-szervezetek képviselőiből álló, független páneurópai zsűri fogja kiválasztani. Az ünnepélyes díjátadás minden évben Daphne Caruana Galizia meggyilkolásának évfordulója, október 16-a körül lesz.

Az elismerés és a 20 ezer eurós pénzdíj üzenetet közvetít: azt mutatja, hogy Parlament elkötelezetten támogatja a tényfeltáró újságírást, és fontosnak tartja a szabad sajtót. Az elmúlt években a Parlament többször figyelmeztetett arra, hogy az Unióban és azon kívül is többfelé megpróbálják aláásni a sokszínű média működését. A képviselők elítélték az újságírók elleni támadásokat, különösen, ha azok kiindulópontjai politikusok voltak, és felszólították a Bizottságot, hogy terjesszen be jogszabály-javaslatot  az újságírók ellen indított visszaélésszerű perekkel szemben. A Bizottság április 27-én mutatta be megoldásjavaslatát  az újságírókat és aktivistákat célzó, rosszindulatú eljárások ellen.

A pályázatokat a https://daphnejournalismprize.eu/  weboldalon lehet leadni.

Ki volt Daphne Caruana Galizia?

A máltai újságírónő, blogger, korrupcióellenes aktivista főként korrupciós ügyekről, pénzmosásról, szervezett bűnözésről, a máltai állampolgársági papírok adás-vételéről és a kormány Panama-iratokhoz fűződő viszonyáról tudósította a nyilvánosságot. Folyamatos zaklatásnak volt kitéve, többen megfenyegették, mígnem 2017. október 16-án egy autóba rejtett pokolgép oltotta ki az életét. A máltai hatóságok nyomozása az ügyben óriási felháborodást keltett, és végül Joseph Muscat miniszterelnök lemondásához vezetett. A súlyos mulasztások miatt a Parlament 2019 decemberében felkérte az Európai Bizottságot, hogy saját hatáskörében tegyen lépéseket.

 

Fotó: AFP

 

SOCIAL MEDIA