Véget ért a Nagykarácsony forgatása

Befejeződött Tiszeker Dániel új alkotása, a NAGYKARÁCSONY forgatása. A januárban indult 41 napos munka a járvány miatt a márciusra tervezetthez képest végül most ért véget. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő romantikus vígjáték forgatásában 30 hivatásos tűzoltó és több mint 60 színész – köztük 22 gyerekszereplő – vett részt. A mozivásznon többek között olyan nagyszerű művészeket […]

Tovább olvasom

Mestercukrász: az elődöntőbe jutás a tét!

A Mestercukrász – az édesszájú Konyhafőnök negyedik adásában a játékosoknak egyszerre kellett megtéveszteniük a zsűritagok szemét és elkápráztatniuk őket az édes ízekkel.   Az elődöntőbe jutás napjának első feladatában a versenyzőknek minden képzelőerejükre szükségük volt, hiszen nem csupán egy finom desszert megalkotását várták tőlük, annak úgy is kellett kinéznie, mint egy olyan ételnek, amit reggelire, […]

Tovább olvasom

Drága mulatság lett a kávézás

Átlépte az 500 forintos lélektani határt egy csésze kávé átlagára a magyar városközpontokban – derült ki a ClientFirst Consulting felmérésből. Az országszerte 124 kávézót próbavásárlásokkal felmérő cég kutatásából az is kiderült, hogy csaknem 15%-kal drágább az ország nyugati országrészében ugyanaz a kategóriájú kávé, mint a keleti megyékben. A felmérés ugyanakkor arra is rámutatott, hogy habár […]

Tovább olvasom

Új cégtársak a PwC Magyarországnál 2021. július 1-jétől

Kőmíves Krisztina az adótanácsadási üzletágat, Mezei Szabolcs a közszolgálati tanácsadási területet erősíti új pozíciójában.    Dr. Kőmíves Krisztina 2006-ban a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól igazolt a PwC Magyarország adótanácsadási részlegéhez. Fő szakterülete a magyar és külföldi ügyfelek PwC-hez kiszervezett könyvelési, adóbevallási, bérszámfejtési tevékenységének irányítása. Ezen túl széles körű tapasztalattal rendelkezik az általános forgalmi adókkal, adóhatósági […]

Tovább olvasom

Magyar startup reformálja meg a virtuális valóságot

A virtuális valóság és az agyműködés kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést használja ki az a magyar startup cég, amely a virtuális valóság megreformálását és hétköznapi felhasználását tűzte ki célul. Az emberi agy többdimenziós fókuszálási képességének stimulálásában rejlő lehetőségeket állítja az ipar, az oktatás, a konferenciák szolgálatába a MaxWhere, melyet magyar alapítók hoztak létre öt évvel ezelőtt. Mára […]

Tovább olvasom

Júliustól a kijelölt SPAR to Go egységekben is elfogadják az OTP SZÉP-kártyát

Az áruházlánc népszerű éttermi szolgáltatását – már országszerte 46 arra kijelölt üzletben – Széchenyi Pihenő-kártyával is igénybe vehetik a vásárlók.   „A minőségi szolgáltatások és a változó fogyasztói igényeknek való legteljesebb megfelelés a vállalatunk kereskedelmi tevékenységének alapjaihoz tartoznak. A vásárlási komfortot bővítjük azzal, hogy idén júliustól a kijelölt SPAR to Go egységeinkben lehetővé tesszük az […]

Tovább olvasom

A bántalmazásról beszélni kell, ne hunyjunk szemet a zaklatás felett!

Egyre gyakrabban szembesülünk borzalmas történetekkel és megdöbbentő adatokkal, amelyek megmutatják, hogy a kapcsolati erőszak és a nemi megkülönböztetésen alapuló erőszak milyen mértékben van jelen mindennapjainkban. Habár a statisztikák csak a legsúlyosabb bántalmazási formákat vizsgálják, világszerte minden harmadik nő elszenvedett már valamilyen fajta fizikai vagy szexuális erőszakot élete során. Érdemes ugyanakkor feltennünk a kérdést, vajon lelki […]

Tovább olvasom

Boomer, X, Y, Z: Miért gondol mást négy generáció a fenntarthatóságról?

Melyik generáció vállát nyomja a leginkább a bolygó megmentésének terhe? Ki mit tesz a fenntarthatóságért? A SteiGen és az UniCredit Bank közös kutatása négy generáció – a Baby Boomerek, az X, az Y és a Z – véleményét térképezte fel a fenntarthatóságról: mit gondolnak róla, mit tesznek érte, milyen tevékenységeket társítanak hozzá. A kutatás rávilágított, […]

Tovább olvasom

Itt vannak Magyarország példaértékű munkáltatói márkái

Hatodik alkalommal adták át az Employer Branding Awardot, a 30 éves Magyar PR Szövetség védnöksége alatt. Az online esemény keretében összesen 19 díjat osztottak ki 8 kategóriában, amelyeket egy 15 tagú független szakmai zsűri ítélt oda a pályázóknak. Külön díjazták a koronavírus járvány okozta helyzetre adott megoldásokat, de a leghatékonyabb employer branding stratégiák és legjobb […]

Tovább olvasom

RTL Klub: Július 19-én indul a Házasodna a gazda!

Az RTL Klub nagysikerű társkereső realityjének 4. évada nyár közepétől minden hétköznap este lesz látható a csatornán.  Az epizódok az RTL Most+ platformon is megtekinthetők.   Július 19-től az RTL Klubon négy gazda párkeresését követhetik nyomon a nézők. Viki, Gergő, Zoli és Pista gazda végre találkozhatnak azokkal a társra vágyó jelentkezőkkel, akik szeretnének velük megismerkedni. […]

Tovább olvasom