Klubpalackok a Heinekentől

Első alkalommal kerülhettek az alapító aláírása mellé más nevek a sörmárka palackjaira: magyar designereké. Joris Huijsmans, a Heineken Hungária vezérigazgatója és Molnár Orsolya brand manager elmondása szerint nem elégedhetnek meg azzal, hogy a Heineken egy globális márka: frissnek, fiatalosnak, globálisnak és „jelenvalónak” (present) szeretnék látni. Ennek egyik eszköze a sörmárka számára is – az elmúlt években már több nemzetközi […]

Tovább olvasom

Átadták a MAF Társadalmi Befektetések Díj elismeréseit

A díjkiosztóra a Magyar Adományozói Fórum MAF „Társadalmi profit = Üzleti profit?” konferenciáján került sor. A négy kategória legjobbjai mellett hat különdíjas is átvehette az elismerést. A MAF „Társadalmi profit=Üzleti profit?” konferenciáján a fiatalok munkaerőpiaci integrálását segítő vállalati támogatási programok legújabb megoldásairól, illetve a vállalati támogatások nem pénzbeli erőforrásainak felhasználási lehetőségeiről osztották meg egymással gondolataikat […]

Tovább olvasom

„A tartalommarketing megfizethető és etikus”

A DIMSZ válasza azokra a vádakra, mely szerint a tartalommarketing egyrészt drága, másrészt pedig alattomos, bújtatott reklám, ami hosszú távon a médiát is tönkreteszi. A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség Tartalommarketing tagozata úgy ítéli meg, hogy ezek a megállapítások a tartalommarketing fogalmának félreértésén alapulnak. Fontosnak tartjuk, hogy tisztázzuk azokat a fogalmakat, amelyek keretében a tartalommarketingről […]

Tovább olvasom

Mivel javítható egy márka piaci teljesítménye?

A 15. születésnapját ünneplő BrandFestival több mint 100 előadója október 29-30-án a „Márkalojalitás” alapgondolata mentén elemzi a jövőt. Az újra kétnapos márka- és vállalati stratégiai konferencia célja bemutatni a „Márkalojalitás” irányait, elemezni a legfőbb szakmai trendeket. A megjelentek felfedhetik a saját cégükben rejlő üzleti lehetőségeket. Barna Tamás, a Republic Group Reklámügynökségi Csoport ügyvezetője: „Az idei […]

Tovább olvasom

A hét trade hírei: SPAR, Kékkúti, Mr. Proper

Új termékbevezetések, új és újranyíló üzletek – ezek voltak a hét történései a kereskedelemben. Jelentős hazai bővülési tervekről számolt be a SPAR üzletlánc. A kereskedelmi hálózat abból az alkalomból jelentette be terjeszkedését, hogy Magyarországon három éve nyílt meg az első magán-kiskereskedői SPAR-üzlet a SPAR Partner Program keretében. Az osztrák családi tulajdonban lévő cégcsoport franchise-hálózata jelenleg 59 tagot számlál, de […]

Tovább olvasom

A legmenőbb magyar márkákat listázta a Forbes

A zsűri és a szerkesztőség véleménye alapján a Sziget, a Prezi és a BP Clothing került a dobogóra. Októberi számában a legmenőbb hazai márkák listázásáravállalkozott a Forbes magazin. Magyarnak a Magyarországon, magyar cégekben fogant márkákat tekintették: az nem volt kizáró ok, ha születése után egy adott márka egy ponton külföldi kézbe került, de az igen, ha eleve […]

Tovább olvasom

10 milliárd dollárral csökkenhet a Volkswagen márkaértéke

A Brand Finance szerint a német országmárka is sérülhet, pedig betonbiztos alapokon áll. A Volkswagen-botrányhoz vezető útról már írtunk korábban, ahogyan a közvetlen következményekről is beszámoltunk. Akkor még csak felvetettük, hogy várhatóan a márkaérték is erodálódik, most itt vannak a Brand Finance vonatkozó számításai. David Haigh, a márkatanácsadó cég vezetője szerint a VW 31 milliárd dollárra becsült márkaértéke a botrány […]

Tovább olvasom

Újrapozicionálja magát a Bónusz Brigád

A vásárlói tudatosság kerül előtérbe. Most ötéves a bónuszos-kuponos legjelentősebb hazai szereplője, ennek alkalmából átgondolták a márkát. Eddig az impulzív vásárlást állították középpontba, most ez változik, és ehelyett a tudatos, okos vásárlás gondolatát szeretnék a Bónusz Brigád brandhez kötni. Az újrapozicionálást kampány kíséri, amely szeptember hónapban fut. A kreatívfeladatokat a Kiosk Reklámügynökség látta el, amellyel már korábban is dolgozott […]

Tovább olvasom

Újra itt az Alpok íze

Az Almdudler disztribútora kommunikációs offenzívába kezd a magyar piacon. A kultikus osztrák márkával a szélesebb közönség az Oktoberfest Budapesten találkozhat. A nagy és népszerű (valamint az olcsó, de megbízható gyártótól származó) üdítőitalok mellett létezik a legendás italok szegmense, amelyek őshazájuk fogyasztói mellett egy meghatározott rajongótábor körében sikeresek. Ilyen például az amerikománok kedvence, a Dr. Pepper, a […]

Tovább olvasom

A helyi nyelvek fontosak (lennének) a neten

A világ nyelveinek csupán 5 százaléka jelenik meg az interneten, és ez a fejlődő piacokon komoly akadályt – vagy lehetőséget – jelent a márkák számára. Az ENSZ friss felmérése szerint a világ népességének több mint fele (57 százaléka) nincs online, de a többiek egy része esetében is akadályokba ütközik a szélessávú kapcsolat kiaknázása. A fejlődő […]

Tovább olvasom