A Helly Hansen Pekingbe is elkísérte a magyar csapatot

A sportolók számára az egyik legfontosabb, hogy megbízhassanak felszerelésükben a legszélsőségesebb helyzetekben is. Nem kivétel ez alól a pekingi téli olimpia sem, ahová a magyar olimpikonok 41 tételből álló alapfelszereléssel utaztak, bőröndjeikben többek között 11 Helly Hansen ruhadarabbal.   A magyar csapat tagjainak felszerelésébe olyan Helly Hansen ruhadarabok, kiegészítők kerültek, amelyek bármilyen körülmények között megállják […]

Tovább olvasom

Tízből kilenc hazai vállalkozásnak fontos az etikus működés

Magyarországon a cégek háromnegyede figyelembe veszi a meghatározó üzleti döntéseknél, hogy azok milyen hatással lehetnek a szervezet reputációjára (78%), valamint, hogy megfelelnek-e a hatályos jogszabályoknak (72%). Az EY globális felmérés szerint azonban a döntéshozókat – világszerte és hazánkban is – a beosztottakhoz képest nagyobb arányban lehetne rávenni arra, hogy áthágják az etikai irányelveket.   A […]

Tovább olvasom

A digitálisan felújított Kopaszkutya ismét a mozikban

Rövid időre visszatér a vásznakra Szomjas György kultuszfilmje, a Kopaszkutya. Az eredetileg 1981-ben bemutatott zenés alkotás digitálisan felújított változata csütörtöktől látható a hazai mozikban.   A Földes László Hobo, Schuster Lóránt, Deák Bill Gyula és Póka Egon főszereplésével készült Kopaszkutya teljes körű restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságainak együttműködésében valósult meg – közölte […]

Tovább olvasom

A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcstelefonjait

A gyártó a Galaxy S22 készülékcsaláddal kapcsolatban bejelentette, hogy a héten debütáló mobilok már részben az óceánból származó, újrahasznosított műanyagból készülnek.   A Samsung nem részletezte, hogy mely alkatrészek származnak a vízekből kinyert hulladékból, de a vállalat kiemelte, hogy a tengerbiológusok nem a műanyag palackok és -szatyrok miatt aggódnak leginkább, hiszen a legnagyobb problémát a […]

Tovább olvasom

Az Alteo csoport kapta az idei Deloitte Zöld Béka Díjat

A legjobb fenntarthatósági jelentésért járó Zöld Béka Díjat az idén az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. nyerte, míg az első legjobb jelentésnek járó különdíjat a Sole-Mizo Zrt. kapta – közölte a díjat meghirdető Deloitte hétfőn az MTI-vel.   A Deloitte Magyarország 21. alkalommal hirdette meg a Zöld Béka Díjat a nem pénzügyi jelentések készítése terén kiemelkedő teljesítményt […]

Tovább olvasom

Nagyzenekar húzza el a South Park nótáját

A South Park magyar szinkronnal érkező 25. szezonja egy fantasztikus nemzetközi promóval érkezik a képernyőkre, amelyben egy broadwayi zenekar dolgozza fel az ikonikus betétdalt. Így a nézők egy grandiózus hangulatébresztővel készülhetnek Stan, Kyle, Kenny és Cartman új, polgárpukkasztó kalandjaira.   Sosem volt idegen a South Park világától, hogy zeneileg odategyék magukat a készítők – sőt, […]

Tovább olvasom

Miles Davis családja a magyar Tiptonnal kollaborál

A legenda a jazz egyik kulcsfontosságú újítójaként ismert, emellett igazi stílusikon. A Tipton most összefogott az örököseivel, hogy újraalkossa ikonikus stílusát.   61 stúdióalbumával Davis négy évtized alatt 32 Grammy jelölést és 8 Grammy díjat kapott, 2006-ban pedig bekerült a Rock & Roll Hall of Fame-be. Munkássága továbbra is inspirációként szolgál világszerte, nem csak a […]

Tovább olvasom

Rekordmértékű árbevétel-növekedést várnak a kkv-k

11 százalékos átlagos árbevétel emelkedésre számítanak a mikro-, kis- és középvállalkozások idén, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. A legnagyobb növekedésre méret tekintetében a mikrocégek, szektor szerinti bontásban pedig az iparban és az építőiparban számítanak. A magas infláció miatt azonban reálértéken szerényebb lehet a bővülés. Az emelkedő alapanyagárak és bérköltségek a mérsékeltebb […]

Tovább olvasom

Több díjat is bezsebelt a Brand Bar márkaügynökség

Jelentős nemzetközi sikereket ért el a Brand Bar márkaügynökség a Worldwide Logo Design Awardon. A kreatív műhely munkáját egy-egy arany- és ezüst-, illetve két bronzéremmel, valamint egy Kiválósági díjjal ismerte el a nemzetközi szakma. Ebből két díjat – egy arany- és egy bronzérmet – a Liszt Ferenc Kamarazenekar (LFKZ) arculatmegújításáért kaptak, amely már több versenyen […]

Tovább olvasom

Új bizonyítékokat találtak Marilyn Monroe halálával kapcsolatban

Történelmi döglött akták címmel forgattak a közelmúltban egy dokumentumsorozatot, és a készítők már a gyártás során bejelentették: új bizonyítékokat találtak Marilyn Monroe halálával kapcsolatban. Emellett körbejárták többek között III. Richárd unokaöccseinek titokzatos eltűnési ügyét is, és eközben olyan nyomokra bukkantak, amelyek közelebb visznek az 500 éves kérdés megválaszolásához. Hazánkban a dokumentumsorozat a Viasat History-n érhető […]

Tovább olvasom