EP: Magyarország nyomásgyakorlás céljából visszaél a Tanács egyhangúsági szabályával

Az Európai Parlament csütörtöki állásfoglalásában egyetértett az Európai Bizottság negatív értékelésével, amely a korrupcióellenes magyar vállalások teljesítésére vonatkoztak.   A Parlament 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban kijelentette, hogy „a Bizottság és a magyar kormány által megtárgyalt 17 intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit jelenleg fenyegető rendszerszintű kockázat kezeléséhez”, még […]

Tovább olvasom

Blikk: milliókat dugott el Berki Krisztián a felesége, Mazsi elől

A május 6-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztián a Blikk információi szerint jelentős mértékű adósságot hagyott maga után, amit az özvegye, Mazsi, illetve az édesapja, Ferenc kezdtek el felgöngyölíteni. A cikk szerint a szorult helyzet már a múlté, mert a volt Fradi-vezér az édesapjánál tartotta vagyona egy részét, aki abból az összegből kiegyenlítette Berki adósságait. […]

Tovább olvasom

Az akciók állnak a vásárlók kívánságlistájának élén

Az Oracle Retail új fogyasztói kutatásából kiderült, hogy az ár lesz a legfontosabb az idei ünnepi szezonban, mivel az európai vásárlók egyre jobban aggódnak a megnövekedett árak és a szűkebb költségvetés miatt. A fogyasztók 77%-a korán tervez bevásárolni, hogy biztosan hozzájusson a kívánt termékhez, és hogy több ideje legyen az akciók böngészésére.   „A készletek […]

Tovább olvasom

El tudunk képzelni egy írót, ahogy virtuálisan mondja el a novelláját a nappalink közepén?

Érdekes kísérletbe kezdett a Telekom a JCDecaux-val a közösen kiírt Álljon meg egy novellára! pályázat kapcsán, amelynek nyertes alkotói az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban szerepelhettek ötperces novelláikkal.   A pályázatot idén már ötödik alkalommal hirdették meg, de most először kérték fel a Telekom által kiválasztott különdíjas szerzőket arra, hogy Kukorelly Endre mentorálásával hozzanak létre […]

Tovább olvasom

Új szintre emeli együttműködését a Szerencsejáték Zrt. és a MOL Magyarország

A kibővített együttműködés keretében november második felétől a lottótársaság teljes termékpalettája az eddigi 48 helyett már 55 MOL töltőállomáson vált elérhetővé.   Emellett további 300 helyszínen pedig a Szerencsejáték Zrt. sorsjegyeit vásárolhatják meg a MOL benzinkutak vásárlói. A MOL töltőállomásokon a hét állandó sorsjegy mellett megvásárolhatók az új- és időszakos sorsjegyek is. A két nagyvállalat […]

Tovább olvasom

Múlt és jelen találkozása

Ünnepélyes keretek közt avatta fel a nyíregyházi Borbánya rádióállomás 70. évfordulójára készült emléktáblát az Antenna Hungária képviseletében Árki Zsolt műszaki igazgató, Pataki Zsolt üzemeltetési központvezető és Zentai Mihály, a rádióállomás egykori vezetője.   1952. május 1-én, a magyar műsorsugárzás hőskorában indult meg a középhullámú sugárzás Nyíregyházán, a borbányai telephelyről. Korábban ugyan már volt Nyíregyházán egy […]

Tovább olvasom

Ügynökséget választott az E.ON Hungária Csoport

Többkörös, meghívásos tenderen választotta ki új pr-ügynökségét az E.ON Hungária Csoport: a külső és belső kommunikációra is kiterjedő megbízást az Uniomedia nyerte el, így november 1-től az ügynökség az energiavállalat partnere a lakossági és a vállalati ügyfélkört célzó pr, illetve a munkatársak felé irányuló kommunikációban.    „Mindenki tapasztalja a mindennapokban, hogy a közelmúltban mennyire felértékelődött […]

Tovább olvasom

Továbbra is a Toyota az autóipari zöldülés motorja

A napokban érkezik meg a magyarországi márkakereskedésekbe az ötödik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtásával szerelt Toyota Corolla Cross, valamint a márka első dedikáltan akkumulátoros elektromos autónak fejlesztett modellje, a bZ4X, de már rendelhető a Proace City kisméretű áru- és személyszállító és a Proace nagyméretű áru- és személyszállító család akkumulátoros elektromos változata is. Ezzel párhuzamosan az […]

Tovább olvasom

Az Európai Parlament a terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot

Az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el Oroszország Ukrajna ellen vívott brutális háborújának legújabb fejleményeiről. A képviselők hangsúlyozzák, hogy az Oroszországi Föderáció által az ukrán polgári lakosság ellen elkövetett szándékos támadások és atrocitások, a polgári infrastruktúra lerombolása, valamint az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog egyéb súlyos megsértése az ukrán lakosság elleni terrorcselekménynek minősül, és […]

Tovább olvasom

Különleges televíziót mutatott be az LG

Az immár hazánkban is kapható LG Objet Collection Posé egy csúcskategóriás bútorra vagy műtárgyra emlékeztető televízió, amely bármilyen környezet elegáns kiegészítője lehet. A tévét a bézs keret és a puha külső szövetborítás teszi igazán egyedivé, amellyel nem csak a látványa, de a tapintása is kellemes.   A tévé visszahajló hátoldala lehetőséget nyújt arra, hogy a […]

Tovább olvasom