Átvétellel történő megrendelés – figyelmeztet a GVH

Hírek

Terjedőben van az a megoldás, hogy a küldemény átvételével megbízási szerződést is aláíratnak, akár korábbi GVH-döntésre hivatkozva.

A Gazdasági Versenyhivatal felfigyelt arra az utóbbi időben ismét elterjedt, az ügyfelek figyelmetlenségét kihasználó gyakorlatra, amelynek lényege, hogy a szolgáltató telefonon megkeresi ajánlatával a vállalkozást, majd e kapcsolatfelvételt követően postai úton csomagot küld neki, amelynek átvételekor a címzett vállalkozás nevében a küldeményt átvevő személy egyben aláírja a szolgáltató által küldött megbízási szerződést is. Az átvételkor aláíratott dokumentum egyébként jellemzően jól láthatóan tartalmazza a szerződés megnevezést, és a szolgáltatási díjat és az ingyenes elállási lehetőséget is megfelelően hangsúlyozza. A nem kellő gondossággal eljáró vállalkozások azonban számos esetben elmulasztják áttanulmányozni a küldeményt, illetve a szolgáltatótól kapott dokumentumokat, elektronikus leveleket, így sok esetben csak az ingyenes elállási időn túl, az aláírt szerződés szerint megküldött első számla kézhezvételekor szembesülnek azzal, hogy a csomag átvételekor aláírt dokumentum nem átvételi elismervény volt, hanem megbízási szerződés. A GVH több bejelentés kapcsán észlelte azt is, hogy abban az esetben, ha ezt követően a vállalkozás a szolgáltató megtévesztő magatartására hivatkozva vagy más okból vitatja az ilyen szerződés érvényességét, illetve az e szerződés alapján küldött számlát, a szolgáltató fizetési felszólítást küld, amelyben arra hivatkozik, hogy tevékenységét a GVH korábbi bejelentés kapcsán már megvizsgálta, és az a GVH döntése szerint jogszerűnek és tisztességesnek tekinthető.

A GVH az ilyen tartalmú tájékoztatással kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a GVH-nak valamely magatartás elbírálására irányuló döntése nem általános jellegű, azaz nem terjed ki a bejelentett vállalkozás teljes tevékenységének minősítésére.

Az előzőekben ismertetett gyakorlattal kapcsolatban a GVH felhívja továbbá a vállalkozások figyelmét a Polgári Törvénykönyv 6:91. § (1) bekezdésére, amely megtámadási okként ismeri el azt, ha a másik fél szándékos magatartásával tévedésbe ejti a vele szerződő felet. Azaz a megtévesztés hatására tett szerződési jognyilatkozat a Polgári Törvénykönyv 6:89. §-ának szabályai szerint megtámadható a szerződés megkötésétől számított egyéves határidőn belül a másik félhez intézet jognyilatkozattal vagy közvetlenül bíróság előtti jogérvényesítéssel. Ha a másik félhez intézett jognyilatkozattal történt megtámadás eredménytelen volt, egyéves határidőn belül lehet bírósághoz fordulni. A megtámadásra jogosult a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogás útján megtámadási jogát akkor is érvényesítheti, ha a megtámadási határidő már eltelt.

A GVH az ilyen gyakorlatból származó jogviták elkerülése érdekében hangsúlyozza a vállalkozások tudatosságának fontosságát, és javasolja, hogy

  • ingyenes szolgáltatás reményében ne adjanak ki a vállalkozásra vonatkozó adatokat telefonon, ingyenesnek ígért szolgáltatásokat is kizárólag bizonyítható módon rögzített feltételek mellett vegyenek igénybe az esetleges későbbi jogviták elkerülése végett,
  • amennyiben akár postai alkalmazottak, akár futárok bármilyen dokumentumot nyújtanak át, úgy aláírást megelőzően alaposan olvassák el annak tartalmát, erre hívják fel alkalmazottaik figyelmét is, ne kerülje el figyelmüket, hogy a meg nem rendelt küldemények átvételét megtagadhatják,
  • amennyiben egy küldemény átvétele mellett döntenek, úgy az átvételt követően rövid időn belül olvassák el az átvett csomagokat tartalmazó dokumentumok tartalmát is,
  • ha vitatják, hogy a fizetési felszólítás alapjául megjelölt szerződés érvényesen létrejött, akkor ne fizessenek rögtön, hanem tekintsék át a rendelkezésükre álló dokumentumokat, mérlegeljék, hogy a fizetési kötelezettségük érvényes jogviszonyon alapul-e, és erről egyeztessenek a fizetést követelő vállalkozással bizonyítható módon.

SOCIAL MEDIA