Ájulással indult A Konyhafőnök VIP!

Tejszínhub

Harminc mindenre elszánt hazai híresség indul A Konyhafőnök VIP címért és az ezzel járó 10 millió forintért.

 

Újra megnyílt a konyha, három napon keresztül 10-10 sztár küzd a továbbjutásért, azaz, hogy bekerülhessenek a kötényszerző napokra, ezzel pedig valamelyik sztárséf csapatába.

Az első feladatban rögtön egy csavarral indított a zsűri! A szokásosnak mondható kezdésnél, ahol mindenki otthonról hozott, kedvenc ételét készíti el, egy húzással mindenkinek egy plusz hozzávalót kellett beépítenie az alapkoncepciójába. Volt, akinek szuflét, volt, akinek egy hollandi mártást kellett villantania a tányérján.

Nagy Alex pillanatnyi figyelmetlenség miatt többször is elvágta az ujját. A séfeknek és az orvosi stábnak is be kellett avatkozni, amikor a vértől krónikusan rettegő színésznő egész egyszerűen elájult a konyhában! Hősies hozzáállásának és a szakszerű beavatkozásnak köszönhetően azonban nem adta fel a versenyt és kitartóan küzdött a továbbjutásért!

A második feladatban Fördös Zé péknek állt és ez volt a sztárok feladata is: pékárut összehozni egy hízott liba májával. Bárdosi Sanyi nem véletlenül tartott a feladattól, a zsűri döntése alapján ő az első híresség, akinek teljesítménye alapján el kellett hagynia a konyhát!

A verseny tovább folytatódik, holnap újabb 10 VIP méri össze konyhai tudását, egy valaki holnap is távozni fog, hogy végül kiderüljön, ki a legpengébb sztár.

 

 

Nagy Alexandra zokogva könyörgött az orvosnak: „Mondd, hogy nem kell varrni”

 

Hujber Feri vérrel színezte meg a mártását?

 

Bódi Sylvi: „Egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani!”

 

Ő távozott elsőként a Konyhafőnök VIP 5. évadából

 

Exkluzív: Nagy Alexandrát sokkolta, hogy súlyosabb a sérülése, mint hitte

 

 

SOCIAL MEDIA