A Republicot választotta lead ügynökségének a Mogyi

Hírek Kiemelt

Meghívásos tenderen nyerte el a Mogyi megbízását a Republic Group, márciustól ők felelnek a a stratégiai tervezésért, a kreatív fejlesztésért és a content területért egyaránt. 2024-ben a termékkampányok mellett fókuszba kerül a márkaépítés és a szortiment megismertetése a fő célcsoportokkal.

 

A kampányterv, amelyet az ügynökség állított össze az umbrella stratégia mellett, tartalmazza az albrandek kommunikációjára vonatkozó kreatív és content megoldásokat is.

A kidolgozásnál kiemelt szerepet kapott:

  • a love brand pozíció megalapozása;
  • az érthető ernyőmárka koncepció kialakítása;
  • a multi-termékportfólió láthatóvá tétele és a penetráció növelése;
  • az innovatív termékek bevezetése és kipróbálásukra való ösztönzés;
  • és a célcsoportok megszólítása.

„A Republic olyan energiákat mozgósított a tender folyamat során, és azóta is, ami tölti és inspirálja az egész csapatomat. Már „csak” az a dolgunk, hogy a rájuk jellemző lendületet, proaktivitást és koncepcionális gondolkodást közösen beépítsük a márkánk mindennapjaiba. Izgalmas út áll előttünk, amin nagy lelkesedéssel indultunk el” – mondta el az együttműködésről Szabados Erhard Marketing manager, Mogyi.

„A Mogyi majd’ három évtized alatt a hazai és régiós snack piac megkerülhetetlen szereplőjévé és az otthoni mozizás, baráti összejövetelek elengedhetetlen kísérőjévé vált. Ez az ízig-vérig magyar sikersztori megérdemli és meg is követeli, hogy következetes márkakommunikációba kezdjen. A tendergyőzelem mérhetetlen büszkeséggel tölt el és hatalmas lökést adott, arról nem is beszélve, hogy már a kezdetektől fogva megvolt a kémia  a két csapat között. Egy hosszú és dicsőséges közös ropogtatást látunk portfóliónk legújabb üstökösében.” – fogalmazott Ónodi Szabó Mátyás Chief Creative Director, Republic Group.

A Mogyi és a Republic csapata a folyamatos kommunikáció mellett 6 kiemelt kampánnyal készül 2024-re.

 

SOCIAL MEDIA