Gyerekrajzok kelnek életre a ZONE Bevásárlópark és az Escape by Republic Group közös mesefilmjében

Hírek Kiemelt

A ZONE Bevásárlópark rajzversennyel egybekötött nyereményjátékát azzal a céllal hirdette meg, hogy ebben a nehéz időszakban örömet szerezzen a gyermekeknek és szüleinek egy kedves személyre szóló mesefilmmel. Az elkészült animációt a 90-es évekből jól ismert Égből pottyant mesék inspirálták, melyben a készítők gyermekrajzokat mozgattak be az egyedi történetek illusztrálására.

 

A bevásárlópark első saját meséjét a vásárlók gyermekei, valamint a ZONE kommunikációs ügynökségének, a Republic Groupnak a saját produkciós divíziója, az ESCAPE készítették el közösen.

„Ebben a projektben a képzelőerőt és az eredetiséget értékeltem különösen. Az animációk technikai kivitelezésénél fontos volt, hogy a rajzok egyszerű átmásolása helyett gondolkodjunk és a kreativitásunkat felhasználva egy szerethető és a gyerekek számára izgalmas mesét alkossunk.” – tette hozzá Sebestyén Dániel, az ESCAPE produkciós csapat Head of Studioja.

Az öt nyertes gyermek rajzai alapján egy humoros, tanulságos mesét írt a csapat, amelynek két főszereplőjéről kapta a címét a történet: Egy paci és egy sárgarépa kalandjai. A történet egy a gyerekek éles fantáziáját ünneplő, galaxisokat áthidaló animáció formájában kelt életre. Lala pacit, Fülöpöt a sárgarépát vagy a gonosz Garaboncot megismerhetitek a kisfilmben!

Az öt dobogós rajz alkotói egy-egy izgalmas ajándékcsomagot is kaptak a ZONE Bevásárlóparktól. Reméljük az 5 nyertesünk büszkék a rajzaikból született mesére!

 


 

Alkotók listája:

Megbízó: ZONE Bevásárlópark

Marketing vezető: Piroska Éna

Marketing menedzser: Bárdon Lili

 

Reklámügynökség: Republic Group

Kreatívigazgató: Márton Szabolcs

Head of copy: Kováts Gergely

Copy: Nagy Dániel

 

Produkciós cég: ESCAPE

Head of Studio: Sebestyén Dániel

Producer: Balogh Rachel

Animátor, Vágó: Tóth Zsombor

 

SOCIAL MEDIA