A Márkamonitor rádióműsorának mai vendégei Pais Mónika és Juhos Andrea

Hírek Kiemelt

Idén március 22-én tartottuk a Márkaépítés 2023 – Neverending Change konferenciát, melyen egy kerekasztal-beszélgetés is elhangzott a Hungarian Business Leaders Forum szervezettel együttműködésben.

 

A beszélgetésben a HBLF tagságából Istenesné Solti Andrea, a Shell Magyarország (és a HBLF) elnöke, Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország ügyvezető igazgatója, Pais Mónika, a Diageo Budapest vezérigazgatója és Málnay Levente, az AMC vezérigazgatója vett részt, a beszélgetés moderátora Juhos Andrea, az LHH Magyarország ügyvezető partnere volt. A kerekasztalból most ketten jöttek el egy stúdióbeszélgetésre.

A bevezetőben említett kerekasztal a HBLF „Vállalatvezetők az Egyensúlyért” programja kapcsán született, a mai rádióbeszélgetés is abból indul ki. Mi ennek a programnak a célja, hogyan, miért jött létre, milyen célokat tűz maga elé ennek kapcsán a szervezet?

Hogyan lehet támogatni a felsővezetői munkakörökbe készülő nők felkészülését? Milyen tényezők gátolják a nőket a karrierambícióik megvalósítása terén? Miről szól a HBLF XMentor programja? Hogyan tudja ez a program, illetve a mentorálás általában segíteni a nőket a karrierépítésben?

 

Hangoljatok este 8-kor a Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

 

Szakács László főszerkesztő

 

 

SOCIAL MEDIA