A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Kenderessy Szabolcs

Hírek

Kenderessy Szabolcs sorozatrajongó gimnazistaként kezdett weboldalt szerkeszteni. A Sorozatwiki idővel hobbiból komoly szakmai tevékenységgé vált, újságírókkal, szerkesztőkkel, naponta több tízezer olvasóval.

 

A weboldal mellett született egy elismerés is, a Televíziós Újságírók Díja. A műsorban megismerjük az ötlet születését, az építkezés első lépéseit, a kezdeti nehézségeket, amelyek végül elvezettek az első kiíráshoz.

Hogyan lesz egy jelöltből díjazott? Megbeszéljük, hogy áll össze a zsűri, milyen kategóriák vannak, kik kerülnek shorlistre, és végigvesszük a zsűrizés folyamatát.

A zsűrizés után következik az eredményhirdetés, ami mára igazi tévés eseménnyé vált. Megbeszéljük, vannak-e a díj történetében állócsillagok, rendszeresen visszatérő szereplők a listán, kitérünk a változó divatokra, és hogy milyen műsorok vitték a prímet tíz éve és mit látunk a piacon most.

Végül, de nem utolsó sorban beszélünk a március 29-én sorra kerülő idei díjátadóról. Az is kiderül, hol követheti az ünnepélyes gálát az, aki személyesen nem tud részt venni.

 

Hangoljatok este 8-kor a Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

 

Szakács László főszerkesztő

 

 

SOCIAL MEDIA