A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Kenderessy Szabolcs

Mai vendégünk Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője, a Televíziós Újságírók Díja alapítója.   Kenderessy Szabolcs gimnazistaként kezdett sorozatos blogot szerkeszteni. Így született meg a SorozatWiki, ami mára közismert, népszerű televíziós-mozgóképes oldal lett. A SorozatWiki mellett Szabolcs megalapította a Televíziós Újságírók Díját is, amelyen az elmúlt év televíziós produkcióit és azok szereplőit, készítőit díjazzák. Hogyan lesz […]

Tovább olvasom

Gundel Takács Gábor vezeti a Televíziós Újságírók Díja gálaestjét

Március 27-én dől el, mely televíziós produkciók és személyiségek nyerik a Televíziós Újságírók Díját. Az elismeréseket idén is ünnepélyes díjátadó gálaesten adják át. Az esemény műsorvezetője – a díj történetében immár hatodik alkalommal – Gundel Takács Gábor lesz.   Idén tizennégy kategóriában díjazzák a tavalyi év legkiválóbb szórakoztató műfajú televíziós teljesítményeit a Televíziós Újságírók Díja […]

Tovább olvasom

Egy második vadonatúj vetélkedő is érkezik 2024-ben az RTL-re

A The Floor című game show-t létrehozó holland cég, a Talpa Studios bejelentette, hogy már a 9. és 10. országba adta el a vetélkedő licencét, így ez lett 2023 egyik legdinamikusabban fejlődő formátuma. A 10. ország pedig éppen Magyarország – szúrta ki a SorozatWiki. A produkció 2024-ben érkezhet a hazai RTL-re, így az októberben bejelentett, Gundel Takács […]

Tovább olvasom

Bányai Gábor a Scripted Productions-nél folytatja

Bányai Gábor kreatív szakember Hámori Barbaránál, a Scripted Productions-nél folytatja – írja a Sorozatwiki.    Bányai Gábor az elmúlt évtizedek egyik fontos televíziós kreatív szakembere, elsősorban a köztévén és a TV2-n voltak láthatóak műsorai. A vetélkedők specialistája, az elmúlt 10 évben a Televíziós Újságírók Díján a legtöbbször az ő műsorai nyertek ebben a kategóriában, de […]

Tovább olvasom

Televíziós Újságírók Díja – a gála képekben II.

Tizennégy kategóriában hirdettek győztest az idén 10 éves Televíziós Újságírók Díja gálaeseményén március 29-én este, a Budapest Music Centerben. A díjátadóróról és a győztesekről korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk, most bővebb képgalériánk második része következik. (Az első részt itt találja).  A képek sorrendje: előbb a díjat kihirdető és átadó zsűritag fotóját látják, majd a kategória […]

Tovább olvasom

Televíziós Újságírók Díja – a gála képekben I.

Tizennégy kategóriában hirdettek győztest az idén 10 éves Televíziós Újságírók Díja gálaeseményén március 29-én este, a Budapest Music Centerben. A díjátadóróról és a győztesekről korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk, most egy bővebb képgalériát is közlünk.  A képek sorrendje: előbb a díjat kihirdető és átadó zsűritag fotóját látják, majd a kategória győztesét.         […]

Tovább olvasom

Kihirdették a Televíziós Újságírók Díja győzteseit

Tizennégy kategóriában hirdettek győztest az idén 10 éves Televíziós Újságírók Díja gálaeseményén március 29-én este, a Budapest Music Centerben. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Majoros Péter Majkát a zsűritag kategóriában díjazták, Schell Judit a legjobb színésznő, Olasz Renátó a legjobb színész, Hermányi Mariann a legjobb női mellékszereplő, Thuróczy Szabolcs pedig a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában vehette át az […]

Tovább olvasom

Gundel Takács Gábor vezeti a Televíziós Újságírók Díja gálaestjét

Online közvetítések révén a meghívott vendégek mellett a nagyközönség is figyelemmel kísérheti a Televíziós Újságírók Díja ünnepélyes díjátadó gálaestjét március 29-én. A 20 órakor kezdődő esemény egyszerre, egyidőben, élőben lesz látható a két nagy kereskedelmi televíziótársaság, az RTL Magyarország és a TV2 Csoport online felületein, az RTL.hu-n és a TV2 Play platformokon. A gála és […]

Tovább olvasom

Élőben közvetíti a Televíziós Újságírók Díja gálaestet az RTL Magyarország és a TV2 Csoport

Március 29-én a TV2 Csoport és az RTL Magyarország közösen, élőben közvetíti online felületein a Televíziós Újságírók Díja gálaestet. Az eseményen kiderül, hogy mely televíziós produkciók és személyek nyerik el a rangos elismerést.   Online közvetítések révén a meghívott vendégek mellett a nagyközönség is figyelemmel kísérheti a Televíziós Újságírók Díja ünnepélyes díjátadó gálaestjét. A március […]

Tovább olvasom