A magyar WHC Csoport többségi részesedést szerzett az Adria régió egyik HR-szolgáltatójában

Hírek

Az 1990-ben alapított WHC Csoport közel másfél éves előkészítést követően többségi tulajdonrészt szerzett az Adria régió egyik meghatározó HR-szolgáltatójában, a Heads Adriatic-ban.

 

Hazai tevékenysége mellett a WHC évek óta építi külpiaci jelenlétét, így tizenegy magyar kirendeltségből álló magyarországi irodahálózata mellett ma már Ausztriában, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában is működtet saját leányvállalatot, helyi kirendeltségeket. A mostani nemzetközi akvizíciónak köszönhetően a WHC Csoport további öt országban: Bosznia-Hercegovinában, Észak-Macedóniában, Horvátországban, Montenegróban és Szlovéniában is piacra lép.

„A Heads Adriatic többségi tulajdonrészének megvásárlása hatalmas mérföldkő a WHC Csoport életében. Ezzel a tranzakcióval óriási lökést kap a nemzetközi építkezésünk, hiszen egyszerre öt új régiós piacra lépünk be. Célunk, hogy maximálisan kihasználjuk a két vállalat közötti szinergiákat és egyesítsük erőforrásainkat. Így nagyobb eséllyel tudunk majd részt venni nemzetközi tendereken, illetve még szélesebb körben tudunk kiszolgálni nemzetközi partnereket. Több országgal bővül toborzási területünk, mellyel a magyar vállalatok munkaerőigényét is még hatékonyabban tudjuk majd kiszolgálni, illetve további célunk a Közép-Európába érkező beruházások kiszolgálása munkaerő oldalról” – mondta Berta Péter, a WHC Csoport ügyvezetője a tranzakció kapcsán.

A WHC Csoport és a Heads Adriatic tevékenységi köre szinte teljes mértékben megegyezik. Mindkét vállalat elsősorban a munkaerő-kölcsönzés és munkaerő-közvetítés terén nyújtja szolgáltatásait, illetve emellett a diákszövetkezet, HR outsourcing és bérszámfejtés tartozik tevékenységeik közé.

A Heads Adriatic az Adria régió összesen hat országában (Bosznia-Hercegovinában, Észak-Macedóniában, Horvátországban, Montenegróban, Szerbiában, Szlovéniában) van jelen, melyekben összesen 15 irodát működtet. A vállalat éves árbevétele legutóbb 55 millió eurót tett ki.

Az akvizíciónak köszönhetően a két vállalat mintegy 6.500 fő kölcsönzött és 500 fő belsős munkavállalót foglalkoztat.

„A Heads Adriatic hosszú ideje meghatározó piaci szereplő az Adria régióban. Egy jól bevezetett márka, kedvelt és megbízható partner a térség vállalatai körében. A WHC Csoport által megvalósított akvizíció hatalmas lehetőség mindkét cég számára, hiszen így egyesíteni tudjuk erőforrásainkat és kölcsönösen tudjuk biztosítani egymásnak a hozzáférést egymás piacaihoz. Emellett rengeteget jelent majd a know-how és tapasztalatcsere, illetve mind a WHC, mind a Heads Adriatic kollégái számára izgalmas és kihívást jelentő nemzetközi karrierlehetőséget tudunk biztosítani” – hívta fel a figyelmet Marko Kolenc, a Heads Adriatic ügyvezető igazgatója.

 

Fotó: Dylan Gillis/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA