A MagNet Bank 13 milliót utalt társadalmi szervezeteknek

Hírek

A MagNet Bank tizenegyedik alkalommal biztosított lehetőséget ügyfeleinek, hogy társadalmi szervezeteket támogató kezdeményezésén – a frissen lezárult Közösségi Adományozási Programon (KAP) – keresztül fontos ügyeket támogathassanak a bank profitjából. A 2010-ben útjára indított Program keretében a Bank lemond éves nyereségének 10%-áról, hogy ügyfeleinek adja át a döntés jogát ennek társadalmi célú felhasználásáról. Az idén 13.118.561 forintról rendelkeztek a bank ügyfelei, ezzel pedig a programba bekerült nonprofit szervezeteknek a pandémia utáni válságállóságán igyekeztek segíteni.

 

A MagNet évről évre lemond éves nyereségének 10 %-ról és NetBank felületén teszi lehetővé ügyfeleinek, hogy a rájuk eső nyereséghányad 10 százalékával alapítványokat, egyesületeket, társadalmi vállalkozásokat, kiemelt jelentőségű ügyeket segíthetnek.

A MagNet civil kapcsolatokért felelős vezetője, Erős Barbara elmondta: „Fontosnak találtuk, hogy a MagNet Bank a közösségén keresztül lépéseket tehessen annak érdekében, hogy segítse a szervezeteket a pandémiás helyzet alatti újratervezésben. A Bank ezzel hozzájárulhatott a szervezetek alkalmazkodó képességének erősítéséhez a változó gazdasági, társadalmi környezethez; fenntarthatóságukhoz és az általuk képviselt társadalmi problémák megoldásához. A KAP programban nem „csupán” anyagi támogatást nyújtunk az ügyfelek bevonásával és aktív részvételével, de a szervezetekkel egyéb szakmai programokban is együttműködünk, illetve segítjük a szektorközi és szektoron belüli kapcsolódásokat, közös projektek megvalósulását. Abban bízunk, hogy egy ilyen komplex támogatási programban nem csupán a szervezeteknek segít újabb anyagi- és egyéb erőforrásokat találni, de a céges és lakossági ügyfelek is közelebb kerülnek fontos társadalmi ügyek megismeréséhez, és elköteleződnek hosszabb távon is azok támogatása mellett.”

A Közösségi Bank weboldalán keresztül bárki tájékozódhat, hogy mely szervezetek részesültek támogatásban az idei Program során. A projektek megvalósulását követően a Bank elérhetővé teszi a társadalmi szervezetek KAP-os forrásainak felhasználásról szóló  rövid formátumú hatásbeszámolóit is.

A Közösségi Adományozási Program évről-évre megújul, például változik a kiválasztott szervezetek száma vagy a pályázható kategóriák fókusza az aktuális társadalmi igényekhez, kihívásokhoz igazodva. Ugyanakkor a szakmai és működési fenntarthatósági kritériumok, melyek kiválasztási szempontok is, nem változnak, mint ahogy az sem, hogy a KAP minden Magyarországon bejegyzett közhasznú társadalmi szervezet részére nyitott, azaz nem szükséges banki ügyfélnek lenni, hogy egy szervezet pályázhasson. A Bank a kap@magnetbank.hu címen egész évben várja a javaslatokat, kérdéseket, érdeklődéseket, míg a pályázásra ősszel a Bank honlapján kerül sor.

SOCIAL MEDIA