10 éves a Magnet közösségi adományozási program  

Hírek Kiemelt

Elstartolt a MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjának (KAP) 2020. évi rendelkezési időszaka. Idén az ügyfelek 38.249.255 forintról rendelkezhetnek 40 ügy számára társadalmi hatás és környezeti hatás kategóriákban.

 

Most különösen fontos, hogy a bank ügyfelei minden forintról döntsenek, hiszen a COVID-19 világjárvány okozta válság különösen érzékenyen érintette az amúgy is forráshiányos nonprofit szektort. A közösségi bank ügyfelei személyesen, telefonon, és a Netbankon keresztül egyaránt rendelkezhetnek a rájuk eső nyereséghányadról, a weboldalon pedig a választható projektekről tájékozódhatnak. Ugyanitt követhető nyomon azt is, miként növekszik napról napra a szervezetek által gyűjtött támogatás.

„Többnyire 100 forintokról szavaznak az ügyfeleink, és ha azt gondolnák, hogy ezek a 100 forintok nem számítanak, akkor végül is 0 forint jutna a szervezeteknek. De mivel szerencsére aktívak és élnek a lehetőséggel, így apró lépésekből jön össze egy 40 milliós volumen, és ezáltal jutnak ehhez a támogatáshoz a segítő szervezetek. Mi együtt, közösségi összefogással tesszük kicsit jobb hellyé ezt a világot – mondta Molnár Csaba közösségfejlesztési igazgató, majd hozzátette: – Nem is az adományozás nekünk ebben a lényeg (bár nagyon fontos), hanem a közösségformáló erő, s hogy az ügyfelek bevonódnak, és hatással lesznek a folyamatokra. Szeretnénk, hogy felfigyeljenek azokra a társadalmi kérdésekre, problémákra, amelyekkel a Közösségi Adományozási Programba bekerült szervezetek foglalkoznak.”

SOCIAL MEDIA