A Konyhafőnök VIP: vsszatért Schobert Norbi

Tejszínhub

Az első elődöntő hét harmadik napján tért vissza Schobert Norbi a Konyhafőnök VIP mezőnyébe, stroke-ját követően, versenytársai és a zsűri nagy örömére.

 

Az orvosi engedéllyel, saját felelősségére visszatérő fitneszgurut nem lehetett kizökkenteni. Sikerrel vette az akadályt és tovább is jutott a következő versenynapra.

Az első főzés során Rácz Jenő séffőzése borzolta a kedélyeket. A Michelin-csillagos séf wagyu steaket sütött kacsamájjal töltött kumkvattal és borjúbrízes tartlettel. Zámbó Krisztián előnnyel kezdte a napot, így ő a zsűripultban figyelhette meg a feladat trükkjeit és még egy elemet is készen kapott a tányérjára. Hátráltatása azonban Fördős Zé szerint az eddigi legdurvább volt: Krisztián dalait kellett az egyik versenyzőnek hallgatnia, míg Rácz Jenő az ételt készítette. Tóth Vera lett az „áldozat”, akinek így sokszorosan nehezített főzéssel kellett szembe néznie.

A második főzésben Olaszország színes tésztái kaptak főszerepet. Borítékok döntötték el a versenyzők sorsát, azaz, hogy ki és milyen tésztafajtával dolgozhatott. Spagettivel főzött Norbi, farfelle tésztával Marót Viki, tagliatelle tésztával Osvárt Andi és raviolival Nagy Sanyi. Azonban A Konyhafőnök VIP a nem várt meglepetésekről is szól: a pulton búrák alatt galambhús várta a versenyzőket, ezt a hozzávalót kellett beépíteniük tésztás ételeikbe.

Sárközi Ákos egyik kedvenc alapanyaga a galamb. Ezt Fördős Zé nem hagyhatta szó nélkül: be is állította főzni a séfet, trükkös teleport doboza pedig lekváros kenyeret rejtett! A kék csapat mentora ezúttal is bizonyította konyhai zsenialitását. Osvárt Andit előnye pedig újra Rácz Jenővel „hozta össze”. Most nem közös bevásárlás, hanem közös főzés volt a jutalma, 5 perc erejéig.

A zsűri döntése alapján az első elődöntő hét harmadik napján Marót Viki vette le a piros kötényt. Számára véget ért a verseny A Konyhafőnök VIP címért és az ezzel járó 10 millió forintért. A következő adásban párosával főznek Rácz Jenő versenyzői, egyvalaki pedig egyenes ágon juthat tovább a középdöntőbe!

 

Rácz Jenő megizzasztotta Zámbó Krisztiánt: „Lekopik a tetoválás a kezemről”

 

Zámbó Krisztián a saját dalaival szívatta meg Tóth Verát

 

Tóth Vera „lenyúlta” Zámbó Krisztián egyik legfontosabb elemét

 

Schobert Norbi az agyi stroke-ja után visszatért a konyhába

 

Rácz Jenő és Osvárt Andi újra együtt: „Leveszem a gyűrűmet”

 

Nagy Sanyi viccekkel bombázta Osvárt Andit

 

Michelin-csillagos étel lekváros kenyérből?

 

Rába Timi vs. Marót Viki: újabb versenyző távozott a konyhából

 

A Konyhafőnök VIP hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok-vip

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok

Instagram: @akonyhafonok

 

SOCIAL MEDIA