A Konyhafőnök VIP – Jön az utolsó kötényszerző nap!

Tejszínhub

Még semmi sem biztos: akik az első kötényszerző napon csapatba kerültek, örülhetnek még, de nem felhőtlenül! A Michelin-csillagos séfek ugyanis még dönthetnek úgy, hogy lecserélik őket.

 

Az első kötényszerző napon a két csoportra osztott hírességek külön-külön kaptak feladatot. Nem volt több lehetőség, ezen az egy főzésen múlt a színes kötény, azaz a saját sorsuk.

A versenyzők első fele egy borjú részeivel nézett szembe, úgy, mint nyak, felsál, szűzrész, comb, vese, máj és bríz. Míg a második megmérettetésben a többieknek egy akvárium állatainak feldolgozása volt a feladata. Homár, tarisznyarák, fekete kagyló, polip, tintahal, folyami rák és kürtös csiga volt az akváriumban. Az állatok feldolgozása – a kötényszerzés tétje mellett – ezúttal is drámai nehézségekhez vezetett, de az évadban újfent, többen átlépve saját határaikat, legyőzték félelmeiket.

A következő adásban összeállnak a végleges színes kötényes csapatok, jön az első elődöntő hét, ahol a versenyben maradás, azaz A Konyhafőnök VIP trófeája és az ezzel járó 10 millió forint a tét.

 

VV Robi kétszer is megsérült egyetlen főzés alatt

 

Osvárt Andrea ott aludhat Rácz Jenőnél?

 

Jenő először az életben igazat adott Zének, így Rába Timi megmenekült

 

Görög Zita elsírta magát a konyhában: „Nem tudom, hogy mit csináljak”

 

Voksán Virág egy nyers krumpli miatt esett ki a Konyhafőnök VIP-ből

 

Ilyen még nem volt! Németh Kristóf kóstolás nélkül kapott kötényt!

 

Szorcsik Viki kis híján kitörte Rácz Jenő fogát

 

A Konyhafőnök VIP hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok-vip

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok

Instagram: @akonyhafonok

 

SOCIAL MEDIA