A Konyhafőnök VIP: Ákos séf elbúcsúzott az egyik legerősebb versenyzőjétől

Tejszínhub

A zsűri ezúttal sem kímélte a versenyzőket, mivel ezen a napon dőlt el, hogy a kékek közül ki lesznek azok a versenyzők, akik a Középdöntő második hetén is folytathatják a küzdelmet, így közelebb kerülve az áhított séfkabáthoz.

 

Immár egyénileg kellett helytállniuk a kék csapat versenyzőinek, és mindannyian igyekeztek a legjobbat kihozni magukból, hiszen ezúttal nem a pontszerzés, hanem a bennmaradás volt a tét. Geszler Dorottya is feszült volt az első feladatnál, mert nem sikerült eltalálnia az édes és savanyú elemek arányát, amire Zé is figyelmeztette. Végül a nagy kapkodásban az egyik legfontosabb mártását lefelejtette a tányérról, azonban szerette volna, ha a zsűri megkóstolja, így egy külön edényben mégis kivitte nekik a kóstoláson. Ezt Jenő nem hagyhatta szó nélkül, mert szerinte ez etikátlan volt a többi versenyzővel szemben.

Az első feladatban Ripli Zsuzsi teljesített a legjobban, így ő felmehetett a galériára, és azt is kiválaszthatta, hogy kinek adja a hátráltatást. Osváth Zsolti mellett döntött, akinek így be kellett ülnie a Zé által rögtönzött szépségszalon egyetlen székébe, amíg Zsuzsi rákent egy arcpakolást.

A második feladatban Odett ismét megpróbálta elkészíteni a mumusát, a tarte-ot, amivel az első feladatban már felsült. Bár Ákos is figyelmeztette, hogy nem jó ötlet olyan étellel próbálkozni, amiben bizonytalan, az ÉNB szereplője makacsul kitartott az elképzelése mellett. A sütés nem volt problémamentes, így végül Zé mikrós módszerét is bevetette.

A kóstolásnál Pirner Alma tányérja okozta az egyik legnagyobb meglepetést a zsűri számára. Bár Zé ínycsiklandozónak látta, Ákos kijelentette, hogy csupán egy értékelhető elem van a tényáron, és legszívesebben a kukába dobta volna az egészet.

A zsűri végül meghozta döntését, így a kékek közül Geszler Dorottyának kellett elhagynia a konyhát. Ákos számára nem volt könnyű a búcsú.

 

Rácz Jenő nem tartotta etikusnak Geszler Dorottya húzását

A kék csapat versenyzője elfelejtette tányérra tenni az egyik legfontosabb elemét, amit a kóstoláson külön próbált a zsűri elé vinni, ezt viszont Jenő nem hagyta szó nélkül. „Kemény és nyers kritikát fogalmazott meg” – reagált szavaira Dorottya.

 

Osváth Zsolti visszavág: Ha továbbjutok, Ripli Zsuzsinak lőttek

Zsuzsi az arcpakolásos szívatással hosszú percekre kivonta csapattársát a főzésből. Mivel nem ez volt az első alkalom, hogy egymást hátráltatták, Zsolti nem hagyta szó nélkül a dolgot.

 

„Nem fog felrobbanni?” – Odett félve próbálta ki Zé módszerét

A versenyző a tarte-ját próbálta megfelelően elkészíteni, azonban az hol fejre állt, hol pedig nyers maradt. Ekkor jött a képbe a másorvezető, és tuti módszere, amit Odett túl veszélyesnek ítélt.

 

„Ezt szétgyilkoltad” – Ákos séf a kukába dobta volna Pirner Alma egész tányérját

Sárközi Ákos szerint Alma tányérján csupán egy elem volt értékelhető, így óriásit csalódott mentoráltjában.

 

„Az egyik legerősebb versenyzőm voltál” – Sárközi Ákos szomorúan búcsúzott a kiesőtől

A Középdöntő első hete véget ért, így a kék csapat egyik tagjának el kellett hagynia a versenyt. Bár nehéz volt az elválás, a kieső úgy vélte, hogy rengeteg mindent tanult, és még egy emléket is magával vitt a konyhából.

 

 

Előzetes: „Négy olyan gyenge versenyződ van, hogy elállt a szavam” – Sárközi Ákos provokálja Rácz Jenőt? (12.12.)

A főzések során a séfek is versenyeznek egymással, hogy kinek teljesít jobban a csapata, azonban a pirosak láttán Ákos nem tartja őket igazi ellenfélnek. Hogy Jenőnek sikerül-e ráncba szednie a csapatát, kiderül A Konyhafőnök VIP következő adásából, hétfőn 20 órától az RTL-en.

 

Előzetes: „Ez az egyetlen egy fóbiám van, és harmadszor kapom meg” – Fésűs Nelly újra összeomlik (12.12.)

Nelly a verseny kezdete óta küzd a tollas madarakkal, ráadásul ezek a feladatok újra meg újra próbára teszik. Vajon átlendül a félelmén? Kiderül A Konyhafőnök VIP következő adásában, hétfőn 20 órától az RTL-en.

 

Előzetes – Járai Máté: Bitófa, úgy éreztem magam (12.12.)

A színész nem hisz a fülének, amikor egy olyan alapanyagot kell elhoznia a pultról, amivel még sosem dolgozott, és emiatt igencsak borúsan látja a helyzetét. Hogy sikerül-e megoldania a feladatot, kiderül A Konyhafőnök VIP következő adásában, hétfőn 20 órától az RTL-en.

 

A műsor hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok/

Instagram: @akonyhafonok

 

Fotókredit RTL/Tulok András

 

 

SOCIAL MEDIA