A Konyhafőnök VIP: Rubint Rella sírva omlott össze, Mardoll ételét kidobták

Tejszínhub

A kötényszerzés első napján a versenyzők igyekeztek a legtöbbet kihozni magukból, azonban nem mindenkinek sikerült lenyűgöznie a zsűrit. Így ketten is kötény nélkül távoztak A Konyhafőnök VIP stúdiójából.

 

Kék és piros színű kötényekért indultak harcba a hírességek, hogy bebizonyítsák a séfeknek, helyük van a csapatukban. Az első feladatban hagyományos magyar ételeket kellett újragondolniuk, de a feladatot az is nehezítette, hogy kizárólag vegán alapanyagokból dolgozhattak. Rubint Rellának kihívást jelentett a vegán paradicsomos húsgolyó kreatív elkészítése, és miután a séfek közölték vele, hogy nincsenek megelégedve a köreteivel, Rella elsírta magát.

A kóstoláson több versenyző is bebizonyította, hogy megérdemelnek egy-egy helyet a séfek csapataiban, így Kardos Eszter is felmehetett a galériára, nem is akárhogyan. Rácz Jenő elárulta, hogy már a főzés előtt tudta, hogy Eszti piros kötényben folytatja majd a küzdelmet. Azonban nem mindenki remekelt az első feladatban, így például Fésűs Nelly is bajba került: újragondolt rakott krumplijában nyersen maradt a burgonya, így Jenő arra sem volt hajlandó, hogy megkóstolja. Ennek ellenére a piros csapat vezetője úgy döntött, hogy bizalmat szavaz Nellynek.

A második feladat is próbára tette a versenyzőket, sokan nem tudták azt a teljesítményt nyújtani, amivel eddig lenyűgözték a zsűrit. Kiss Virágon például a séfek azt látták, hogy sokkal gyengébben teljesített, mint az előző feladatok során. Ákos végül úgy döntött, hogy Virág nem kaphat kék kötényt, azonban Jenő elbizonytalanodott. A lányára, Kamillára gondolt, majd apaként hozta meg a döntését.

Takács Zsuzsika alatt is rezgett a léc: bár finom ízeket mutatott be a tányéron, Jenő tisztában volt vele, hogy a versenyzőnek sokat kell még tanulnia. A séf végül adott neki egy piros kötényt.

Azonban nem mindenkinek volt kérdéses a továbbjutása: Odett olyan kiválóan teljesített, hogy Ákos már azelőtt a nyakába akasztotta a kék kötényt, hogy Jenő befejezhette volna a kóstolást. A legnagyobb drámát Mardoll étele okozta, ami Ákos kezéből egyenesen a kukába került. A séf nagyon csalódott volt a rapper teljesítménye miatt, aki egy nyers csirkecombot tálalt fel nekik.

A kötényszerzés első napján csak azok mehettek fel a galériára, akikben meglátták a lehetőséget a séfek, így az első feladat során Bogdányi Titanillának, a második feladat után pedig Ódor Kristófnak kellett elhagyni a konyhát.

 

„Ez nem így működik” – Sárközi Ákos ellopott egy versenyzőt Rácz Jenő elől

Ákos csak udvariasságból engedte, hogy Jenő is megkóstolja Odett ételét, mert már tudta, hogy a versenyzőnek az ő csapatában van a helye.

 

„Azt éreztem, hogy vége a világnak” – Rubint Rella sírva omlott össze

A versenyző a főzés során azt érezte, hogy olyan akadályba ütközött, amit nem tud leküzdeni.

 

Rácz Jenő: Szívügyem, hogy a Zámbó család főzzön, és ne engem hívjon este 10 órakor receptekért

Takács Zsuzsika étele nem sikerült olyan jól, és Jenő is beismerte, hogy a versenyzőnek sokat kell még tanulnia.

 

„Ezért engem szét fognak szedni” – Rácz Jenő kóstolás nélkül adott kötényt

A séf nem volt hajlandó megkóstolni az újragondolt rakott krumplit, de ez sem tántorította el attól, hogy bizalmat szavazzon az egyik versenyzőnek.

 

Rácz Jenő: Bármit fogsz kihozni, tőlem akkor is fogsz kötényt kapni

A kötényszerzés napjára Rácz Jenő határozottan érkezett, mert már az ébredése előtt tudta, hogy ki az, akit mindenképpen a piros csapatban szeretne látni.

 

Rácz Jenő: Nem akarom, hogy egy nap egy szőrös arcú melák bunkózzon a lányommal

Kiss Virág nem könnyítette meg a séfek dolgát: a versenyben eddig mindig a legjobbat hozta ki magából, a legfontosabb napon viszont elcsúszott. Jenőnek azonban nem volt egyértelmű, hogy mihez is kellene kezdenie a hírességgel, végül eszébe jutott kislánya, Kamilla és apaként hozta meg a döntését.

 

„Nekem ez egy vicc volt” – Mardoll tányérja a kukában landolt

Sárközi Ákos csalódottan nyúlt a versenyző ételéért, amitől egyből meg is szabadult, mert nem volt elégedett.

 

Előzetesek:

„Teljesen szétestem” – Tokár Tomi kiakad a kötényszerzés napján (11.18.)

A műsorvezető pánikba esik, amikor a legfontosabb pillanatok egyikében kilátástalan helyzetben találja magát. Hogy Tominak sikerül-e megbirkóznia a feladattal, kiderül A Konyhafőnök VIP következő részéből 20 órától az RTL-en.

 

„Szeretném rendezni ezt a dolgot kettőnk között” – Rácz Jenő és Járai Máté kibékülnek? (11.18.)

A séf a legkritikusabb pillanatban szeretné tisztázni a viszonyát a színésszel. Vajon ez egy békejobbot jelent, vagy a konyhából elküldve végleg megszakítaná vele a kapcsolatot? Kiderül A Konyhafőnök VIP következő részéből 20 órától az RTL-en.

 

„Nem mindenkinek jut mindenféle húsból” – Egymásnak esnek a hírességek (11.18.)

A versenyzőknek a kötényszerzés második napján meg kell mérkőzniük az ételeik főeleméért. Hogy kik kerülnek ki győztesen a küzdelemből, kiderül A Konyhafőnök VIP következő részéből 20 órától az RTL-en.

 

A műsor hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok/

Instagram: @akonyhafonok

 

Fotókredit RTL/Tulok András

 

SOCIAL MEDIA