A Konyhafőnök: megvannak a dobogósok

Egyéb

Méltó feladat fogadta a harmadik döntős nap négy versenyzőjét: szimultán főzés Ákossal! A szimultán főzés alatt a Michelin-csillagos séf készít egy ételt, a versenyzőknek pedig vele együtt kell ugyanazt a tányért előállítani. Megfeszült figyelem, elképesztő precizitás szükséges ehhez az összetett feladathoz! Végül hárman maradtak versenyben a győzelemért: Handi, Armando és Ádám.

 

A második főzésben alapanyagpárokkal dolgoztak a versenyzők és meglepetésre egy szerencsekerék is nehezítette dolgukat. Szarvashátszín szederrel, csuka spárgával, fürj céklával, szépia csicsókával, pulyka körtével és csiga spenóttal hevert a pulton.

A csuka és a csiga helyben maradt, senki nem választotta őket. Ekkor csapott le Fördős Zé: mivel Rácz Jenő egyik kedvenc alapanyaga a spárga, nem hagyhatta ki, hogy egy adáson belül láthassa a másik Michelin-csillagos séfet is a konyhapultban! Rácz Jenő pedig bevállalta mind két alapanyagpárt! Magával vitte a csukát spárgával és a csigát is spenóttal.

Ádám, a szimultán főzést legjobban teljesítő versenyző, hátráltathatta egy versenytársát. Választása Tomira esett, nekik már történetük van a Döntő héten! A szerencsekeréken olyan turpisságok voltak, mint: 10 perc mínusz, 2 perc piactér, nincs piactér, nincs sütő, egylapos vagy kétlapos rezsó vagy éppen 5 perc zsebséf, ami ezúttal némi magyarázatra szorul. Ebben az esetben Sárközi Ákos lemegy az adott versenyző pultjához és nem beáll segíteni, hanem kérhet bármit, amit a szenvedő félnek azonnal teljesítenie kell! Tomi pörgetése következtében nem mehetett le a piactérre, a „szerencse fiának”, Rácz Jenőnek pedig teljesült a kívánsága: a 10 perc mínuszt pörgetett ki.

A döntő hetének harmadik napján Visváder Tomitól búcsúzott el a zsűri, a verseny pedig óriási izgalmakkal folytatódik! A legjobb három, dobogós versenyző holnap összecsap, hogy kiderüljön, ki az a kettő, aki a Fináléban mutathatja meg tudását!

 

Egyre keményebbek a feladatok: maratoni távot futottak a versenyzők

 

Tamás mentorával együtt pörgette ki a hátráltatását

 

Visváder Tomi: „Boldogan fejezem be ezt a versenyt!”

 

SOCIAL MEDIA