Dave majdnem rosszul is lett. Óriási a tét, emellett pedig óriási a feszültség is a konyhában.
G.w.M anyukája és Dave nem a legjobb összeállítás, ezt ezúttal is bemutatták a pirosak, most mág Flóra is „beszállt a buliba”. Ha az 5-5 fős csapatoknak az első feladatban sikerült a legjobbnak bizonyulniuk, nem kellett a második feladatban részt venniük, sőt, a legjobb csapat legjobb versenyzője egyenesen továbbjuthatott a középdöntőbe. A csapatok között és a csapatokon belül ezért (is) hágott tetőfokára a feszültség. Mindezek ellenére a zsűri – saját magát is meglepve – a pirosak ázsiai tányérjaival volt a legjobban megelégedve, így ők nyerték az első feladatot. A csapatkapitány, Dave végül nem saját magát, hanem csapattársát, Gerzsenyi Flórát juttatta be egyenes ágon a középdöntőbe.
A zöldeknél is elpattant a húr, Szécsi Zsuzskának nem állt jól az ázsiai ihletés, nem tudott jól teljesíteni, csapatának mégsem kellett beállnia a második feladatra. Egy nemes gesztussal ugyanis saját magát jelölte ki, hogy bizonyítson a második főzés alkalmával.
A sárgáknak és az egy szem zöld kötényes versenyzőnek „bensőséges viszonyt” kellett kialakítania a bennmaradásért. Belsőségekkel teli pult várta őket.
A héten kiderül, hogy kikből áll A Konyhafőnök középdöntője, ahol mindenki egy lépéssel közelebb kerülhet A Konyhafőnök trófeához és az ezzel járó 10 millió forinthoz.
„Tényleg leveszem ezt a k**** kötényt, elég volt!” – így pattant el a húr G.w.M anyjánál A Konyhafőnökben
Gerzsenyi Flóra nem bírta tovább Vali és Dave vitáját A Konyhafőnökben, ő is beszállt
„Esküszöm, én fogok csinálni valamit!” – A Konyhafőnökben a zöldek is egymásnak feszültek
További exkluzív részletek az RTL+ felületén (egyszerű regisztrációt követően):
Nagy Dave megdöbbentő döntést hozott
https://www.rtlplusz.hu/a-konyhafonok-p_26529/nagy-dave-megdobbento-dontest-hozott-c_13103981
A műsor hivatalos oldalai:
Honlap: rtl.hu/akonyhafonok
Facebook: facebook.com/akonyhafonok/
Instagram: @akonyhafonok
TikTok: @rtlhu