A Ford bővíti a Vignale programot

Hírek

A Ford a Genfi Autószalonon mutatta be új Ford Vignale modelljeit és megújult, magas színvonalú termék- és fogyasztói élményt kínáló programját.

Ford leleplezte az új Ford Edge Vignale és a már kapható Ford S-MAX Vignalemodelleket. A kiállításon első ízben látható a Ford Mondeo Vignale ötajtós kivitele (aminek értékesítése 2017-ben kezdődik), és ugyancsak Genfben állt reflektorfénybe a hamarosan érkező Ford Kuga Vignale tanulmányautó-változata is.

A Ford emellett új dizájn-opciókat is bemutat, amelyek már a jövő évtől a vásárlók rendelkezésére állnak, akik így még inkább saját ízlésükhöz formálhatják a Ford Mondeo Vignale és Ford S-MAX Vignale külső megjelenését.

A Kuga Vignale beltere

A kibővített Ford Vignale modellcsalád autói az Európa-szerte megnyitott FordStoremárkakereskedésekben rendelhetők meg. A FordStore kereskedések kifejezetten e célra kialakított Vignale Lounge termei személyre szabott vásárlói élményt teremtenek, s e folyamatot Vignale Ügyfélkapcsolati Managerek segítik. Eddig 300 FordStore létesítmény nyílt meg, és vállalat azt tervezi, hogy a jövő év elejére 500 tagúra bővíti a hálózatot.

Stílus az utazásban

A Ford Vignale vásárlói minőségi élményekre vágynak, és a luxus mellett az idő is fontos tényező számukra. A Ford személyre szabott szolgáltatást nyújt számukra, aminek segítségével Európa-szerte egyszerűen juthatnak exkluzív utazási- és életstílus-élményekhez.

A globális rendezvény-, életstílus- és utazásszervező ügynökséggel, a Total Managementvállalattal közösen kínált szolgáltatás a különleges élmények válogatott kollekcióját kínálja a Ford Vignale ügyfeleknek – olyan luxusszínvonalú helyeken, mint a Relais & Châteaux Mas de Torrent a spanyolországi Gironában, vagy a Grayshott Spa and Hotel az Egyesült Királyságban.

Az exkluzív kínálatban számos színházi, zenei és sportesemény – például a French Openteniszbajnokság – szerepel. A Ford egy havonta elküldött e-mailben tájékoztatja ügyfeleit a legújabb exkluzív utazási és életstílus-lehetőségekről; a szolgáltatás ebben a hónapban indul Európában.

Mindemellett az ügyfelek rendelkezésére áll a Vignale Service okostelefonos alkalmazás is. Az alkalmazás közvetlen kapcsolatot kínál a Vignale Magazin online életstílus-tartalmaihoz; vezetési tippeket és információkat ad; segít megkeresni a legközelebbi márkakereskedést; GPS-alapú szolgáltatásai közt megtalálható a Ford Vignale Park Me és a benzinkút-kereső, és egyetlen érintésre kapcsolatot teremt a vészhelyzeti segélyhívó szolgálattal vagy a Vignale One Call munkatársaival.

Bemutatkoznak a Ford Vignale nagykövetei

Az új Ford Vignale Nagykövetek – a Ford Vignale bemutató kampányának sztárjai – egytől egyig elismert emberek saját szakterületükön, és hűen tolmácsolják a Ford elkötelezettségét a kortárs dizájn és a kézműves alkotások iránt.

Joe és Charlie Casely-Hayford (apa és fia) a Casely-Hayford divatmárka képviselői és a férfidivat közismert szereplői. A Casely-Hayford páros az első, aktívan is együttműködő apa-fia páros a divatvilág élvonalában, és ügyfeleik közt olyan híres zenészek szerepelnek, mint Lou ReedNasSam Smith, a The Clash, a The xx és a U2. Joe Casely-Hayfordot a divatvilágban végzett értékes szolgálataiért 2007-ben a Brit Birodalom Rendjének lovagjává ütötték.

A berlini Kai Petermann a legnépszerűbb német lakberendezési blog, a stilsucht.dealapítója és kreatív igazgatója. Ez az egyik legnagyobb német trendformáló blog, és témáinak középpontjában leginkább a dizájn-felfedezések, az életstílus-ötletek és a technológiák állnak.

A Ford idővel további Ford Vignale Nagyköveteket is bemutat majd, akik az év későbbi szakaszában csatlakoznak a programhoz.

Saját Vignale Kollekció

A 2016-os Vignale Kollekció egyesíti a Ford Vignale formatervezőinek dizájn-portfólióját és a Ford Vignale modellek kézműves kidolgozását és prémium anyagait. A Vignale Termekben és a kifejezetten e célra létrehozott online vásárlási felületen megtekinthető és megrendelhető Vignale Kollekcióban olyan különleges tárgyak szerepelnek, mint például a kézzel varrott bőrből készült iPod-tok és irattáska, amelyek dizájnját a különleges Ford Vignale hűtőrács és a kézzel varrott ülések egyedi mintázata ihlette.

A kínálatban emellett egy kiváló minőségű bőrrel borított USB-háttértár is szerepel, valamint egy vintage bőr írómappa exkluzív formatervezésű LAMY Vignale töltőtollal és golyóstollal; egy bőr mappa az utazáshoz szükséges dokumentumoknak; egy pénztárca és egy bőr napszemüveg-tartó. A Vignale Kollekcióban most először jelenik meg a puha bőrborítású jegyzettömb-sorozat is.

„Vásárlóink igényes emberek, akik sokat várnak a Fordtól. Olyannyira sokat, hogy bizonyos modelljeink értékesítésében akár a 70 százalékot is eléri a legmagasabb szintű Titanium felszereltség aránya” – nyilatkozta Jim Farley, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója. „A Ford Vignale révén mind a luxus, mind a személyes szolgáltatások tekintetében a Ford legjavát kínálhatjuk vásárlóinknak.”

SOCIAL MEDIA