51 433 kísérő nélküli gyermeknek veszett nyoma Európába érkezését követően

Hírek Kiemelt

Szerdán a Lost in Europe nevű csoport kapta a 2024-es Daphne Caruana Galizia-díjat az Európába kísérő nélkül érkező több mint 50 000 menekült gyermek eltűnését feltáró munkájukért.

 

Az Európai Parlament Daphne Caruana Galiziáról elnevezett strasbourgi sajtótermében megtartott díjátadó ünnepségen Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, Pina Picierno, a díjért felelős alelnök, valamint a független európai zsűri tagjai is részt vettek.

Metsola elnök elmondta: „Daphne Caruana Galizia örökét viszik tovább azok az újságírók, akik az igazság kimondására teszik fel életüket, és nem hagyják magukat elhallgattatni. Az igazságért folytatott küzdelmük erejét nem törik meg a fontos munkájukat aláásni próbálók fenyegetései. A sajtószabadság nem lehet alku tárgya. Hét év telt el a Daphne elleni merénylet óta. Ma is tisztelettel adózunk emlékének ezzel a díjjal, a Parlament alapértékek iránti töretlen elkötelezettségének bizonyságául.”

A díjra 2024. május 3. és július 31. között lehetett pályázni. A 27 uniós országból több száz újságíró nyújtott be pályaművet. A 318 pályázat közül a zsűri tizenhárom pályaművet küldött tovább a döntőbe a  győztes kiválasztása előtt.

 

A győztes pályaműről

A Lost in Europe munkatársai arról a kegyetlen valóságról rántották le a leplet, hogy 2021 óta átlagosan mintegy 47 gyerek tűnt el naponta az Európába érkezők közül.

A 31 európai országban, köztük Ausztriában, Németországban és Olaszországban gyűjtött adataik arra engednek következtetni, hogy több tízezer menekült gyermeknek veszett nyoma.

A hónapokig tartó oknyomozás ennél magasabb számot sem tart kizártnak, mivel néhány országban következetlen az esetek dokumentálása és hiányosak az adatok, így jelentős vakfoltok vannak a beszámolókban.

A Lost in Europe már korábban is vizsgálódott ezzel kapcsolatban: a 2018 és 2020 közötti időszakot tekintve több mint 18 000 menekült gyermek eltűnéséről számolt be 2021-ben.

A Missing Children Europe szervezet főtitkára, Aagje Leven megjegyezte, hogy ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, mivel riasztó ütemben tűnnek el az Európába érkező kiskorúak, és félő, hogy sokan közülük emberkereskedelem és modernkori rabszolgaság áldozataivá válnak.

 

Photo by Julie Ricard on Unsplash

 

SOCIAL MEDIA