Rendhagyó eszközzel hívja fel a figyelmet az emberi jogok világnapjára az Amnesty International Magyarország

Piac

Az Amnesty International 2001-ben indította el Write for Rights kampányát, amelyben több mint kétszáz országban segítik azokat az embereket, akiknek bármilyen okból sérültek emberi jogai azért, mert vállalták véleményüket és kiálltak egy-egy társadalmi vagy politikai ügy mellett. Hiába nőtte ki magát az elmúlt két évtized alatt a Write for Rights a világ legnagyobb emberi jogi eseményévé, a kezdeményezés Magyarországon eddig nem tudott jelentős számú résztvevőt bevonni.

 

A kampány egyértelmű célja, hogy átélhetőbbé, kézzelfoghatóvá tegye a hazai közönség számára a Write for Rights – magyarul Levélíró Maraton – kampányt, és ezáltal minél több társadalmilag érzékenyt embert inspiráljon arra, hogy egy petíció aláírásával, levél vagy email elküldésével álljanak ki a jogtalanul elítélt, bebörtönzött emberekért.

Kreatív koncepció
A decemberi időszakra reflektálva a feat. meglepő ünnepi köntösbe csomagolta az Amnesty International 2022-ben aktuális eseteit – egy rendhagyó adventi kalendáriumba, aminek első 9 ablaka alatt a 9 ártatlanul elítélt és bebörtönzött emberrel találkozhatunk. A december 10-i ablak alatt pedig egy felhívással az emberi jogok napján induló kezdeményezésben való részvételre.

A Kalendárium az emberi jogokért a https://www.amnesty.hu/leveliromaraton oldalon elérhető, látványos online verzió mellett fizikai formában is testet öltött, amivel több belvárosi könyvesboltban, szerkesztőségben és influencer aktivitásban is találkozhat a célcsoport az ünnepek előtt.

Érdekesség

A fizikai formában megvalósult, speciális nyomdatechnikával készült kalendárium több hónap összehangolt munkája által láthatott napvilágot decemberre, amiben az ügynökség mellett  Csuth Péter illusztrátor, és a látványos papír installációkat készítő EDINAS PAPER is nagy szerepet játszott.

 

Alkotók listája

Megbízói oldal: Amnesty International Magyarország

Munkatársak: Vig Dávid, Matyasovszki Fanni, Demeter Áron, Molnár Tímea

 

Ügynökség: feat.

Creative Director: Persely Tamás
Head of Art: Béky Patrik
Motion Designer: Simon Tamás
Graphic Designer: Bakó Fanni
Technology Director: Szekeres Bálint
Front End Developer: Nagy Máté

CEO: Probáld Attila

Client Service Director: Szabó Vera
Senior Account Manager: Csizmadia Bori
Technical Project Manager: Balogh Barbara

Illusztrátor: Csuth Péter
Fotós: Kristof General
PR partners – Hadobás & Pálffy PR

Paper installation – EDINAS PAPER

 

SOCIAL MEDIA