Kisebbségben vannak azok, akik úgy érzik, megbecsülik őket

Hírek

Még mindig bőven van tér a fejlődésre a munkahely megítélésében a fiatal dolgozók körében – erre jutott a K&H ifjúsági index felmérése az idei első negyedévben.

 

Az állásban lévő 19-29 éveseknek mindössze 20 százaléka mondta kifejezetten stabilnak a jelenlegi munkahelyét, további 27 százalékuk pedig inkább stabilnak érezte. Ez azt jelenti, hogy az érintetteknek kevesebb mint fele, 47 százaléka tartja elég stabilnak az állását. A felmérés korábbi eredményei alapján az látszik, hogy ez a viszonylag alacsony arány megfelel az előző negyedévek eredményének, hosszabb távon, 2021 vége óta viszont már gyengébb értéket jelent. A 2010-es évek végén rendre sokkal jobb eredmények születtek: rendszeresen előfordultak 60 százalék feletti negyedévek, két alkalommal, 2017 végén és 2020 második negyedévében pedig még 70 százalékot meghaladó értéket is láthatunk.

A mostani felmérés szerint a dolgozó fiatalok 39 százaléka szerint a helyzete nem különösebben stabil, de nem is instabil. Több mint 14 százalékuk azonban labilisnak mondta a munkahelyét, azaz tartanak annak elvesztésétől.

 

A másik kérdés a megbecsültség

A munkahelyi stabilitást közvetlenül nem befolyásolja, de hatással lehet rá a megbecsültség. Az alkalmazásban álló fiatalok táborában itt is kisebbségben vannak, akik kedvezően látják a helyzetüket: mindössze 38 százalékuk érzi azt, hogy fontosnak tartják az adott cégnél, szervezetnél a munkáját. Ez lényegében megfelel az előző negyedévekben mért eredménynek. A felmérés 2012-es indulása óta eltelt időszak első harmadában ennél gyengébb eredmények születtek, 2017 közepéig pedig jellemzően 40 százalék alatti értékek. A 2019-es és a 2020-as év végén, majd 2021 elején 46-49 százalékos mutatót is mértek. Utóbbiak számítanak a csúcsértéknek, ugyanakkor az is látszik a hosszú távú adatokból, hogy a fiataloknak kevesebb mint a fele érez valódi megbecsültséget.

 

Photo by Vitaly Gariev on Unsplash

 

SOCIAL MEDIA