Elindult a Vígszínház új évada

Kiemelt Márkák

Elindult a Vígszínház 2022/23-as évada, amelyben a három játszóhelyen nyolc bemutatót terveznek. Mint Rudolf Péter igazgató a társulati üléssel egybekötött évadnyitó sajtótájékoztatón kiemelte, minden premiert meg fognak tartani, ehhez azonban kompromisszumokra lesz szükség, és ahol csak lehet, spórolni kell.

 

Sajtómunkások a színpadon

Az évadnyitó sajtótájékoztató szellemes bevezetővel indult. A regisztrált újságírókat, fotósokat arra kérték, hogy a kezdés előtt még ne menjenek be a nézőtérre. Fél háromkor aztán az összegyűlt sajtómunkásokat egy oldalajtón a kulisszák mögé vezették, ahol a társulat fiatal színészei mindenkinek belépésre jogosító pecsétet nyomtak a csuklójára, majd egy díszleten keresztül az egész sajtós csapatot felsorakoztatták a színpadon. Az egyik újságírót megkérték, mondja hangosan: most! – és a vezényszóra mindenki meghajolt, mint a színészek egy sikeres darab végén. Újabb meghajlás a színpad előterében, és az meghívott újságírók csak akkor, a nézőtéren ülő színészek felcsattanó tapsa közepette foglalhatták el helyüket immár a szokásos helyükön, a kényelmes nézőtéri fotelekben.

Bodó Viktor mögött a sajtómunkások

 

Alkalmazkodnak a nehéz időkhöz

Innen már a megszokott koreográfia szerint ment tovább a program.  Rudolf Péter igazgató jelezte, hogy nagyon nehéz évnek néz elébe a színház. Mint mondta, a legnagyobb nehézség az, hogy még csak nem is tudható pontosan, mekkora a baj. Hozzátette: az új kihívásokra reagálva számos intézkedést hoztak, és munkatársait arra kérte, hogy mindenki a saját területén takarékoskodjon. Az új évadtól több népszerű előadást – köztük A padlás, A dzsungel könyve és A Pál utcai fiúk című produkciót – is kettőzött szereposztásban láthat majd a közönség. A járványidőszakban látszott, hogy csak a folyamatos beugrásokkal működhet a színház, a kettőzés elengedhetetlen, így az ikonikus előadásoknak nem egyszerűen felújító, hanem szerepátvételi próbái voltak – tette hozzá.

A Vígszínházban már elkezdődtek az első idei bemutató, A kastély próbái, amelynek bemutatója október 8-án lesz. Kafka regényét Bodó Viktor állítja színpadra, aki elmondta, hogy az előadás korábbi sikeres hamburgi rendezésének majdnem hűséges másolata. Mint megjegyezte, először rendez meg újra ugyanúgy egy előadást, ráadásul ezt a darabot még játsszák is Hamburgban. Kiemelte, hogy Kafka humorát igyekszik minél erőteljesebben kibontani, de a szorongás is jelen lesz a darabban, többféle aspektusból megközelítve, mindenféle torz figurán, a világ sajátságos ábrázolásán keresztül. Attraktív és dinamikus, nem szomorú, inkább riasztó és humoros előadást terveznek – fűzte hozzá.

A Pesti Színházban október 22-én mutatják be Nick Payne Inkognitó című darabját, amelyet Szőcs Artur állít színpadra. A kortárs angol színmű története három szálon fut, kettő valós esemény, a harmadik fikció, a végén ezek a szálak összeérnek – mondta a rendező, hozzátéve, hogy a mű középpontjában Albert Einstein agyának elrablása áll. Mint mondta, a történet 1955-ben kezdődik és napjainkban ér véget, az időben állandóan ugrálva. A darab csaknem 20 karakterét négy színész játssza.

A Vígszínház nagyszínpadán december 9-én Rudolf Péter rendezésében mutatják be a Szeget szeggelt, Shakespeare utolsó vígjátékát. A rendező elmondta: régóta foglalkoztatja a darab, amelynek van egy sötét színe és vígjátéki vonulata, és mindig is érdekelte a benne zajló politikai játszma. Hozzátette: a Bécsben játszódó történet nehéz morális kérdéseket vet fel. Az előadást olyan játékosság, olyan közösségi munka jellemzi majd, ahol mindenki a másik jelenetéhez hozzáadhat, zenében, táncban, szövegben is – mondta.

Ifj. Vidnyánszky Attila

 

Minden tervezett bemutatót megtartanak

Hubay Miklós, Ránki György és Vas István Egy szerelem három éjszakája című műve a Pesti Színházban decemberben 17-én ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében lesz látható. A rendező elmondta: olyan darabot keresett, ahol fiatal emberek szemén keresztül lehet megmutatni, hogy milyen az, amikor a világ szétesőben van.

A Pinokkió Keresztes Tamás rendezésében és Presser Gábor zenéjével februártól látható a Vígszínházban. Az új zenés változat alkotói Carlo Collodi eredeti meséjéből készítenek színpadi művet. Keresztes Tamás szerint ez egy sötét történet, amelynek enyhe lidércességét szeretnék megtartani, de úgy, hogy családbarát legyen.

A Pesti Színházban Valló Péter rendezésében Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabját mutatják be. Mint a rendező kiemelte, a darab megírása óta sok idő telt el, és az emberi kapcsolatok lélektana terén, a nemek viszonylatában rengeteg új dolog történt, ezért ma ezeket a darabokat máshogy olvassuk, mint megírásuk idején, vagy azokban az években, amikor Magyarországon elkezdték játszani őket.

A Házi Színpadon november 5-én Komán Attila K utazásai című drámai költeményének ősbemutatója látható Gardenö Klaudia rendezésében. A történet főszereplője K, vagyis egy 1211 kilogrammos kokainszállítmány, amelynek útját Dél-Amerikától az Azori-szigeteken keresztül, Budapesten át Erdélyig követheti a közönség. A MU Színházzal koprodukcióban készülő előadásban Dzsúdló új dala is hallható lesz.

November 26-án Czukor Balázs rendezésében mutatják be a Béranyák című művet, amelyet a rendező Kovács Krisztina dramaturggal közösen jegyez. A szövegkönyvet valós dokumentumokból, történetekből kiindulva írják, amelyek érintik az ukrán háború következtében kialakult helyzetet is. A szkeccs-szerűen, rövid képekből felépülő előadás a béranyaság különböző aspektusait mutatja be.

 

Fotó: Vígszínház

 

SOCIAL MEDIA