A SAS lett a Microsoftnál Az Év Partnere a független szoftvergyártók kategóriájában

Márkák

A SAS bejelentette, hogy 2022-ben a Microsoft globális független szoftvergyártói közül elnyerte Az Év Partnere díját. A vállalatot a legjobb Microsoft-partnerek globális mezőnyéből választották ki, mert kiválóságot mutatott az innovációban és a Microsoft technológián alapuló ügyfélmegoldások megvalósításában.

 

„Két évvel ezelőtt indítottuk el a SAS és a Microsoft stratégiai partnerségét azzal a közös céllal, hogy megkönnyítsük ügyfeleink számára a jobb döntések meghozatalát a felhő alapú működésben” – mondta Földvári Szabolcs, a SAS magyarországi vezetője. „Ez a díj megmutatja, hogy együttes szakértelmünk mekkora erőt képvisel abban, hogy a különböző iparágakban és a világ minden táján segítsük a vállalkozásokat a legnagyobb kihívást jelentő analitikai kihívások megoldásában.”

„A SAS Viya on Azure segít nekünk abban, hogy jobban kiszolgáljuk ügyfeleinket, célzottabb ajánlatokat kínálva nekik, javítva az ügyfélszolgálatot, és a hosszútávú ügyfélkapcsolatokat” – mondta Iikka Kuosa, a SAS Viya on Azure ügyfele, az S-Bank termék- és IT-felelős vezető alelnöke. „Az adatok segítségével jobb döntéseket kell hoznunk, jobban meg kell értenünk a motivációt, és továbbra is ki kell elégítenünk ügyfeleink változó igényeit.”

A Microsoft Az Év Partnere díjátadó során azokat a Microsoft-partnereket ismeri el, akik az elmúlt évben kiemelkedő Microsoft-alapú alkalmazásokat, szolgáltatásokat és eszközöket fejlesztettek és szállítottak. A díjakat különböző kategóriák mentén osztották ki a világ több mint 100 országából több mint 3900 benyújtott jelölés alapján. A SAS-t a globális ISV kategóriában a kiemelkedő megoldások és szolgáltatások nyújtásáért ismerték el.

A díj a Microsoft által nemzetközileg irányított olyan független szoftvergyártókat ismeri el, amely az IT óriással való globális szintű, mélyreható partneri együttműködés révén erős ügyfélközpontú szemléletet tanúsított, mindemellett pedig eredményeiben is sikeres volt. A győztes partner a Microsoft felhőplatformjára építve egyértelműen megkülönböztetett értéket és ügyfélélményt kínál; ugyanakkor megoldásai erős példákat mutatnak arra, hogy a Microsoft felhőplatform hogyan használható ki a termékdifferenciálás, az innovatív megoldások, valamint az új üzleti modellek és megközelítések megteremtése érdekében – írják.

 

SOCIAL MEDIA