Dubajban terjeszkedik tovább a magyar Swapp utóelőfizetős szolgáltatás

Kiemelt Piac

Bécs és Budapest után Dubajban is elindítja havidíjas autóelőfizetős szolgáltatását a Swapp. A részben magyar startup a helyi befektetők érdeklődése és a kedvező piaci feltételek miatt döntött a közel-keleti piacra lépés mellett. 

 

A Swapp havi előfizetéses rendszerben kínál személygépkocsikat futamidő vagy hűségidő nélkül. A vállalatot magyar származású, de eddig elsősorban külföldön dolgozó startupperek indították. Az alapítók saját tőkéjén túl a startup eddig több mint 1 millió eurónyi tőkét vont be, melynek nagyobb része közel-keleti, kisebb része európai angyalbefektetőktől érkezett. A szolgáltatás az autóvásárlás és a lízing helyett kínál versenyképes árú, de sokkal rugalmasabb alternatívát. A cég – a magyar startupoktól eltérően – előbb volt jelen külföldi piacon mint a magyaron. A Swapp idén márciusban indította el tesztüzemét Bécsben, majd az ottani pozitív tapasztalatok alapján rajtolt el a szolgáltatás júniusban Budapesten is. Időközben a Swapp közel-keleti csapattagokkal és befektetőkkel erősített. Az ő együttes hatásukra, valamint a kedvező piaci körülményeket kihasználva döntöttek úgy, hogy Dubajban terjeszkednek tovább. Itt szeptember végén indult el a Swapp tesztüzemmódban.

A szolgáltatás működése egyszerű. A Swapp online felületén gyors regisztrációt követően a felhasználó kiválasztja a számára megfelelő autót, a rendszer levonja az első havi előfizetési díjat és zárolja a kaució összegét a felhasználó bankkártyájáról. Ezután a Swapp munkatársai házhoz szállítják a kiválasztott gépkocsit Bécs, Budapest vagy Dubaj területén ingyenesen. Egy autó tetszőleges ideig, de minimum egy hónapig használható. Ha az előfizető váltana vagy lezárná az előfizetést, akkor azt 14 nappal előre kell jeleznie a Swapp felé. Az átvételben és az autó elszállításában a Swapp szintén segít.

Dubaj ideális piac a Swapp számára. A metropoliszon belüli nagy távolságok miatt sokan utaznak személyautóval, míg a tömegközlekedés európai szemmel nézve alulfejlett és kevésbé népszerű. Továbbá a lakosság nagyjából 80 százalékát kitevő, hosszabb-rövidebb ideig itt élő külföldiek számára sem az autóvásárlás, sem pedig a helyi sajátosságok miatt nehézkesebb autólízing nem túl előnyös. A rugalmasság és könnyebb hozzáférhetőség miatt az autó előfizetés viszont kifejezetten vonzó alternatíva. Az első tapasztalatok is ezt támasztják alá: már az első napokon több tucat felhasználó fizetett elő autóra, ezért a legfontosabb feladat most a dubaji autókínálat bővítése.

A Swapp dubaji működését Marc Howayek irányítja, aki elmondta: „A Swapp befektetői között közel-keleti angyalbefektetőket is találunk, illetve a korai csapattagok között is van olyan, aki az emirátusokban dolgozott vezető beosztásban, ismert autómegosztó startupnál. Ezért már a befektetéskor felvetődött, hogy az európai start után a közel-keleti metropoliszban is beindítjuk a szolgáltatást. A bécsi és budapesti pozitív tapasztalatok alapján döntöttünk úgy, hogy előre hozzuk a dubaji indulást. A terjeszkedés ezzel nem áll meg, folyamatosan elemezzük a piacra lépés lehetőségét a legkülönbözőbb nagyvárosokban.”

A Swappot ismert magyar startupperek indították közösen: Poprócsi Zsolt, a Bolt korábbi magyarországi vezetője, Wossala Kristóf, a Deezer zenestreaming szolgáltató volt regionális igazgatója, és Fekete Zoltán, az Uber magyar, illetve svéd piacokért felelős egykori vezetője.

 

SOCIAL MEDIA